A nyári felkészülést augusztus elején kezdték el, és egy alap állóképesség-fejlesztés után rögtön Gyomaendrődre utazott a Sport-All SK, ahol a közel 40 háromszéki sportoló Vass Hunor edző irányításával augusztus 13–20. között az MTK Budapest által szervezett nemzetközi edzőtáborban vett részt más nemzetek (Románia, Szlovákia, Ukrajna, Izrael és Irán) kiválóságaival.
A magyarországi felkészítő után egy hétig a sepsiszentgyörgyi műhelyben folytatódott a munka, majd augusztus 28-tól egy öt napos, az I am Karateka nevet viselő, már hagyománynak számító hegyi edzőtáborban vettek részt Kommandó településen.
„A felkészülési időszak végeztével kijelenthetem, hogy egy intenzív, megterhelő időszakon vannak túl fiatal sportolóink, de ha lehet így fogalmazni, ez is volt a cél. Az alapozás, mint minden sportágban, egy határokat feszegető időszak, viszont elengedhetetlen a sportágspecifikus felkészülésre. Szeptembertől már kezdődik a versenyidőszak, az idény első versenye a Budapest Open nemzetközi torna lesz, mintegy 2200 indulóval. Ez már kvalifikációs pontszerző verseny a jövő évi grúziai Európa-bajnokságra” – összegzett Vass Hunor edző.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!