Vasárnaptól keddig a városi sportcsarnokban rendezték a férfi asztalitenisz Bajnokok Ligája első szakaszának A csoportját. A házigazda Székelyudvarhelyi ISK-SZAK mellett a francia AS Cergy, a spanyol CTT Borges és a portugál GDCS Juncal harcolt az első két továbbjutó helyekért.
A Hargita megyei gárda újonc volt az első számú kupakiírásban, négy évnyi nemzetközi szereplést követően vívta ki az indulási jogot ezen a szinten való részvételre.
A Sebastian Loso, György Szilárd, Lucian Munteanu és Cservik Krisztián által alkotott gárda mindhárom nap remek találkozókat hozott össze, bár mindháromszor vesztesként hagyták el a játékteret, edzőjük, egyben a klubvezető, György István nem nyilatkozott elégedetlenül.
„Azt láttuk, tudjuk, hogy bele kell nőni ebbe a szintbe. Játékosaim hozzáállásával, játékával meg vagyok elégedve, mindenki jól asztaliteniszezett. Az egy másik dolog, hogy az ellenfeleink jobbak voltak, ezt pedig érvényesítették is.
– összegzett a tréner.
Az A csoportból a spanyol Borges és a francia Cergy jutott tovább a második csoportkörbe – utóbbi együttesben játszott a korábbi egyéni Európa-bajnok, hazája válogatottjával a tokiói olimpián bronzérmet szerző Emmanuel Lebesson. A 33 éves asztaliteniszező „nagyon kilógott” ebből a mezőnyből, igazi világklasszis.
Az ISK-SZAK-nak ezzel nem zárult az idénybeli nemzetközi szereplése, hiszen a BL-től búcsúzó együttesek a második számú kiírásban, az Európa Kupában folytathatják.
Addig viszont lejátsszák a román Szuperliga őszi tornáját, így mozgalmas októberük lesz.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!