„Szomorúan figyeljük az Ukrajnában zajló eseményeket és reménykedünk a jelenlegi helyzet gyors és békés rendezésében” – írták a közleményben, amely szerint csütörtök este a nemzetközi szövetség (FIA), az F1 vezetése és a csapatok képviselői abban állapodtak meg, hogy a mostani helyzetben nem lehet megrendezni a szeptember 25-re kiírt Orosz Nagydíjat Szocsiban. Emlékeztetnek arra, hogy a versenysorozat világszerte számos országba látogat el, „azzal a pozitív szándékkal, hogy egyesítse az embereket és a nemzeteket”.
Az F1 egyelőre nem jelentette be, tervezi-e pótolni az őszi futamot. A hírek szerint beugróként Törökország kaphat helyet a versenynaptárban, zsinórban harmadik évben. 2020-ban és 2021-ben a világjárvány miatt kieső Európán kívüli helyszínek helyettesítője volt az isztambuli versenypálya, melyet a két évvel ezelőtti esemény előtt teljes egészében újraaszfaltoztak a visszatérés miatt.
A Formula–1-es idény március 20-án kezdődik Bahreinben.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!