A körmérkőzéses rendszerben zajlott megmérettetésen a marosvásárhelyiek a legtöbb mérkőzésüket fölényesen nyerték meg, kivéve a szatmári csapattal szembeni kiélezett küzdelmet, amelyet végül elveszítettek.
Szabó Zoltán, a Marosvásárhelyi ESK edzője megkeresésünkre elmondta, nagyon pozitív teljesítménynek tekintik ezt az ezüstérmet, és bár kicsit fájó, hogy egy tussal kaptak ki a bajnoki címről döntő összecsapáson, ennek ellenére mindenki nagyon elégedett.
„Hosszú szünet után újra sikerült az élvonalban kiváló eredményt elérnie a marosvásárhelyi vívócsapatnak, és erre büszkék vagyunk. A torna előtt az éremszerzés volt a célunk,
– közölte a szakvezető.
A marosvásárhelyi csapatot tapasztalt sportolók, korábbi bajnokok és érmesek alkotják, akik nemzetközi szinten is bizonyítottak.
Tardi Ottó már régóta erősíti az együttest, a másik három versenyzőt nemrég igazolták le. Andrei Radu a marosvásárhelyi csapatnál lett világbajnok még 2003-ban, őt sikerült hazahozni, Rigó Róbert korábban is Marosvásárhelyen vívott, majd Nagyváradot képviselte, Andrei Timoce pedig teljesen új ember, ő a legjobb a keretben, és még nem szerepelt az ESK-nál.
A bajnoki rendszerről Szabó Zoltán elmondta, hogy minden évben nyolc együttes körmérkőzéses rendszerben küzd meg a dobogós helyek megszerzéséért, és az utolsó két leggyengébb csapat kiesik.
Jövőre következik egy selejtező, amelyen az országban létező többi csapat közül a legjobb kettő felkerül a nyolcas mezőnybe, és csatlakozik a benn maradt hat együttes mellé.
A szakvezető elárulta, jövő évben szeretnék Marosvásárhelyen megrendezni a Szuperliga vagy a Román Kupa küzdelmeit, ennek érdekében kérést nyújtanak be a szövetséghez. Szabó Zoltán egyben tartaná a mostani csapatot, de ez nem lesz könnyű, mivel anyagi támogatásra is szükségük lesz, a jövőbeli célok pedig egyéniben és csapatban is érmet szerezni.
A Marosvásárhelyi ESK eredményei a bukaresti tornán:
45–24 a CSM Craiova, 45–44 a Bukaresti CSA Steaua, 45–28 a Bukaresti Dinamo II., 45–36 a CS Universitatea Craiova II., 45–28 a CS Universitatea Craiova, 45–38 a Bukaresti Dinamo és 44–45 a Szatmárnémeti VSK ellen.
A férfi párbajtőr Szuperliga végeredménye:
1. Szatmárnémeti VSK (Adrian Dabija, Alexandru Oroian, Nagy Lehel, Szilágyi Adrián), 2. Marosvásárhelyi ESK (Andrei Radu, Rigó Róbert, Tardi Ottó, Andrei Timoce), 3. CS Universitatea Craiova (Liviu Dragomir, Alin Mitrică, Alin Sbîrcia, Ștefăniță Vîlceanu), 4. CS Universitatea Craiova II., 5. Bukaresti Dinamo, 6. Bukaresti CSA Steaua, 7. CSM Craiova, 8. Bukaresti Dinamo II.
Ritkán hallott keménységgel kritizálta a román válogatott játékosait Bölöni László, aki szerint a keret teljesítménye messze elmarad attól, ami ebben a selejtezősorozatban reálisan tőlük elvárható lenne.
Megismertük a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának 14. fordulós menetrendjét, és az is kiderült, mely találkozókat közvetítik élőben. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és a Marosvásárhelyi ASA mérkőzése ismét képernyőre kerül.
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Románia állami nyugdíjrendszere a gyors népességöregedés, a tömeges munkaerő-elvándorlás, az informális foglalkoztatás és a növekvő költségvetési nyomás miatt veszélybe került – kongatták meg a vészharangot friss elemzésükben a BBTE elemzői.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!