A frissen induló teremhoki-bajnokság a Romániai Floorball Liga nevet kapta, az első forduló házigazdája pedig a székelyudvarhelyi Areopolis Floorball Sportegyesület és a Black 69 Floorball Team lesz. A pontvadászat elindításában nagy szerepet vállalt a svájci Floorball4all egyesület is.
A Black 69 csapatán kívül a bajnokságban részt vesz a sepsiszentgyörgyi Pro Sepsi, a marosvásárhelyi Red Arrows, a székelyudvarhelyi Floorbulls, illetve a Black 69 ifjúsági csapata, a Black 69 Floorballsuli.
A második fordulót a Red Arrows (Marosvásárhely, március 3.), a harmadikat a Pro Sepsi (Sepsiszentgyörgy, április 7.), míg a negyediket a Floorbulls (Székelyudvarhely, május 12.) szervezi meg.
Marosvásárhely ad otthont a döntőnek, a Red Arrows rendezi május 26-án.
Minden fordulóban két-két meccset játszanak a csapatok, az összecsapások 2x20 percig tartanak majd.
A marosvásárhelyi fináléban az első négy forduló alapján kialakult rangsor szerint az utolsó három helyezett egymás ellen játszik még egy-egy mérkőzést, míg az első két csapat pedig a két győzelemig tartó döntőben lesz érdekelt.
A szervezők remélik, hogy az ötcsapatos liga évről évre bővül majd, és idővel átlépve Erdély határait, országszintű eseménnyé fejlődik.
Romániai Floorball Liga, első forduló, Rákóczi Center, szombat:
10 órától Red Arrows–Floorballsuli
11 órától Black 69–Pro Sepsi
12 órától Floorbulls–Red Arrows
13.30-tól Floorballsuli–Black 69
14.30-tól Pro Sepsi–Floorbulls.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!