Ezúttal is számos nemzet képviseltette magát az eseményen, összesen 12 országból 35 versenyző volt érdekelt a férfi elit kategóriában. Hosszú rajtegyenes, zord emelkedő, sziklakert és egy nagy sebességű lejtmenet: a versenyen minden megtalálható volt. Kiváló volt az időjárás, minden kedvezett Molnár Edének, aki nagyszerűen vette az akadályokat, egészen a fináléig menetelt.
Ott szintén magabiztosan tekert, nagyon közel állt a dobogós helyezéshez, azonban a hajrában a szlovén Jakob Klemenčič megelőzte, így végül a negyedik pozícióban ért célba.
A háromszéki sportoló még így is 70 pontot szerzett, így összesítésben előrelépett a negyedik helyre és onnan várja a Belgiumban megrendezésre kerülő ötödik versenyt.
A világkupa-sorozat június 2-án Leuven (Belgium) tartományban folytatódik, augusztus 18-án São Paulo (Brazília), szeptember 29-én Bengaluru (India) és november 3-án Rijád (Szaúd-Arábia) városában tesztelhetik majd a tudásukat a versenyzők. Az idei XCE világkupa-sorozat összesen nyolc állomásból áll.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!