Hirdetés

Emelt fővel búcsúzott a kupasorozattól az Inter Gyergyó

Kiesett a kupasorozatból, maradt a bajnokság az Inter számára. Archív
Fotó: Gergely Imre

2018. március 04., 16:52

Egészen az utolsó pillanatokig kiélezett csatát hozott a Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó és a Jászvásári Poli CSM összecsapása a teremlabdarúgó Román Kupa negyeddöntőjében.

2018. március 04., 16:52

Bár nem sikerült meglepetést okoznia az Internek, emelt fővel búcsúzhat a sorozattól. Szombaton nagyon megnehezítette az élvonalban szereplő Jászvásári Poli CSM dolgát a szárhegyi sportcsarnokban. A hosszabbításért harcolt a házigazda, rohamozta a vendégek kapuját, de nem tudott egyenlíteni.

Az első félidőt elég feltűnő játékvezetői támogatásnak örülve nyerte meg a vendégcsapat 3–1-re, a harmadik találat büntetőből született, a játékrész legvégén, miután a 6. interes szabálytalanságot fújták be.

Hirdetés

Kapcsolódó

A második félidőt azonban végig uralta az Inter, 3–2-re sikerült felzárkóznia, támadásban és védekezésben is az ellenfél fölé nőtt. A jóval rutinosabb jászvásáriak szereztek egy gólt, és 4–2-re alakították az állást.

A gyergyóiak nem adták fel, mentek előre, és öt perccel a vége előtt ismét egygólosra csökkentették a különbséget.

Vészkapusos taktikával harcoltak az egyenlítésért, de ez nem jött össze, a helyzetek kimaradtak, és végül a jászvásáriak örülhettek a győzelemnek, a továbbjutásnak.

A Román Labdarúgó-szövetség hivatalosan még nem tette közzé a kupameccs miatt elhalasztott bajnoki mérkőzés pótlásának időpontját, de az interesek úgy tudják, hogy a Fortius elleni összecsapást valószínűleg március 24-én, szombaton bonyolítják le.

Azon a hétvégén így két nap alatt két hazai mérkőzést játszik a gyergyói gárda, szombaton a Fortius Buzău, másnap pedig a Bukovina Vîcov lesz az ellenfél.

Teremlabdarúgás, Román Kupa, negyeddöntő:
Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó–Jászvásári Poli CSM 3–4 (1–3),
a gyergyói gólokat Mezei Imre, Andrei Țepeș és Berecz Norbert lőtték.

További mérkőzések:
Csíkszeredai Imperial Wet–Galaci United 7–2
Fortius Buzău–Temesvári Informatica 0–2 (0–1)
Kolozsvári Clujana–Dévai Autobergamo (szerda, március 7., 15.30).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Becze Tihamér: amit tudtunk, kitettünk a jégre

Korán véget ért a 2025–2026-os szezon a Csíkszeredai Sportklub számára, amely a tavalyi döntő után idén már a negyeddöntőben búcsúzott a jégkorong Erste Ligában. A kék-fehérek csapatkapitányát, Becze Tihamért a háttérről és a kérdéses jövőjéről kérdeztük.

A csereemberek villanásai, a legvégén egyenlített az FK Csíkszereda (videóval)

Sokáig hiányzott a gól a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. A Konstancai Farul szerezte meg a vezetést, a ráadás negyedik percében erre válaszolt az FK Csíkszereda.

Székelyhon

Halálos vonatbaleset Csíkszeredában: hat személyt szállító szekeret ütött el a vonat – frissítve

Halálos kimenetelű vasúti baleset történt Csíkszeredában a Brassói út mellett vasárnap délután: egy lovas szekérrel a vonat elé hajtottak, egy személy a helyszínen meghalt.

`
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Krónika

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról

Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.

Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Ez is érdekelheti

Saját közönsége előtt a Sepsi OSK, nagyüzem a sportpályákon – a vasárnapi sportműsor

A Sepsi OSK számára is elkezdődik a 2. Liga felsőházi rájátszása, a Bihar FC érkezik Sepsiszentgyörgyre. A vasárnapi sportműsorban emellett topligás rangadók és számos kiemelt esemény is szerepel.

Bőséges a felhozatal, hazai meccset játszik az FK Csíkszereda – a szombati sportműsor

Mindenki talál magának valót, sok focimeccs, téli sportok, kézilabda. A labdarúgó Szuperliga rájátszásban az FK Csíkszereda a Konstancai Farult látja vendégül.

A CFR–Rapid rangadó viszi a prímet – pénteken a képernyőn

Vasutas rangadót rendeznek a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában, pénteken este a Kolozsvári CFR és a Bukaresti Rapid csap össze. A külföldi focimeccsek mellett több egyéni és téli sportág, valamint kosárlabda és röplabda szerepel a kínálatban.

Egy híján negyven kiemelkedő teljesítményt díjaztak a Hargita megyei Lovasgálán

Ünnepélyes keretek között rendezték meg szerdán Gyergyóremetén az idei Hargita megyei Lovasgálát, ahol a 2025-ös versenyszezon kiemelkedő teljesítményt nyújtó lovas sportolóit díjazták.

Szuperliga és nemzetközi foci – a csütörtöki sportműsor

Csütörtökön az Európa Ligában és a Konferencia Ligában is a nyolcaddöntők visszavágói kerülnek terítékre, miközben a Szuperliga felsőházi rájátszása is folytatódik. A kínálatban emellett tenisz, kosárlabda, sznúker és erőemelés is szerepel.

Söprés, csalódás és kérdőjelek – Helyzetbe hozunk!

Az Erste Liga negyeddöntőiben a GYHK és a Corona dominált, miközben a Sportklub csalódást keltett. Az FK fontos csatát nyert Galacon, a Sepsi kritikák közepette kezdi a rájátszást. Elemzések, vélemények, érdekességek a Helyzetbe hozunk! legújabb részében.

Fél költségvetéssel épp lemaradt az éremszerzésről a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Idén érem nélkül maradt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Szuperligában. Nem élik meg kudarcként, főképp úgy, hogy a költségvetésük felét nem kapták meg a várostól.

Portugáliában a Fradi, teljes lesz a BL negyeddöntője – szerdán a tévében

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai meccsein pályára lép a Barcelona, a Liverpool és a Bayern München, az Európa Ligában a Fradi Bragában próbálja megtartani előnyét. A női focisoknál az FK Csíkszereda hazai pályán játszik a Farullal.

Megismerjük az első negyeddöntős csapatokat a BL-ben

Következnek a visszavágók a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, kedden este izgalmas csatákra van kilátás, a legérdekfeszítőbb párharcban a Manchester City és a Real Madrid csap össze.

A magyar és a román fővárosban is dobogóra álltak a székely cselgáncsozók

Eredményesen szerepeltek a csíkszéki és háromszéki dzsúdósok a hétvégén: az országos utánpótlásbajnokság bukaresti döntőjében kilenc dobogós helyezést szereztek, míg a budapesti veterán bajnokságon öt érmet gyűjtöttek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!