Hirdetés

A tapasztalatszerzés a céljuk a székely fogathajtóknak

Bajkó Tibor számára a versenyekre való visszaszokásról szól az idei szezon
Fotó: Krigel SK

2022. május 24., 10:58

Az elmúlt években megszokotthoz képest jóval több, összesen tizennyolc fogat indult a romániai kettesfogathajtó-bajnokság nyitófordulójában. A mezőny gyarapodása új, illetve visszatérő székelyföldi fogatoknak is köszönhető.

2022. május 24., 10:58

Szamosbethlenben rendezték a bajnokság első fordulóját, ahol a székelyföldi fogathajtás jelenlegi legjobbjai, a kökösi Bartha Eduárd és a gyergyóalfalvi Páll Attila ugyan nem indultak, de visszatért a versenyzéshez a korábbi többszörös bajnok gyergyószentmiklósi Bajkó Tibor. Bajkó az utóbbi években pályaépítői minőségben segítette a versenyek szervezését.

Hirdetés

Az általa vezetett Krigel SK színeiben három kezdő fogat is bemutatkozott, így az újtusnádi Szőcs Lehel, a sepsiszentgyörgyi Györgyicze László, és a kászoni Florin Chiturlea.

Egyelőre még nem mondható el, hogy a Krigel versenyzői esélyesek lennének a dobogóra, ez az év még csak a tapasztalatszerzésről szól,

míg Bajkó esetében az újra tapasztalásról, hogy majd a következő évben már komolyabb eredményekkel számolhassanak. A kezdet biztató volt, Chiturlea fogata a bemutató versenyszámban első helyezést ért el.

Több fogat tapasztalatlan, új lovakkal indult a versenyen, és ilyen esetekben már az is szép eredmény, ha a három napot (a díjhajtás, maratonhajtás, akadályhajtás versenyszámokat) tisztességgel végig tudják csinálni – mondta Bajkó Tibor. Úgy fogalmazott,

a székely fogatok részvételükkel, jelenlétükkel székelyföldi lovaskultúrát igyekeznek erősíteni, igazolni a romániai fogathajtás színterén is.

Az idei romániai kettesfogat bajnokság a háromszéki Oltszemen folytatódik, majd az azt követő versenyt a Nagyváradhoz közeli Fugyivásárhelyen (mindkét esemény nemzetközi verseny is lesz egyben), míg végül a döntőt a hagyományoknak megfelelően Marosvásárhelyen rendezik. Több hajtó pedig külföldi viadalokon is rajthoz áll.

Az első fordulóban a sokszoros bajnok Rákóczi Gergő két fogatával az első és harmadik helyet szerezte meg, míg a második helyen Varga Roland végzett.

A versenyszámok dobogósai:

Díjhajtás:
1. Nistor Nicolae, 2. Rákóczi Gergő II., 3. Bajkó Tibor
Maratonhajtás: 1. Rákóczi Gergő II., 2. Varga Roland II., 3. Rákóczi Gergő I.
Akadályhajtás: 1. Bakó Kálmán, 2. Varga Roland II, 3. Varga Roland I.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Súlyos veszteség, kilenc hónapra eltiltották a Sepsi OSK csapatkapitányát

Végleges döntést hozott a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) Cosmin Matei doppingügyében. A Sepsi OSK csapatkapitányát kilenc hónapra eltiltották, amelyből egy hónapot már letöltött.

Egy évtized a háttérben – a csapatmenedzser bevezetett az SZFC kulisszái mögé

Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.

Székelyhon

„Óriási csattanás volt” – így emlékszik vissza a kedd esti balesetre a csíkszeredai családfő

Lassan kezd visszaállni a rend a csíkszeredai Fürdő utcában, ahol kedden este egy ittas, jogosítvány nélküli sofőr autója csapódott egy családi házba. Az ablakot már sikerült helyreállítani, a fal sérült részét azonban még ki kell bontani.

`
Krónika

Meddig használható még a régi személyi?

Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.

Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

Hargita megyei lovasok a romániai díjugratás élmezőnyében

Snagovon rendezték meg a junior, amatőr- és korosztályos országos díjugrató-bajnokság döntőjét, ahol a Hargita megyei klubok versenyzői több kategóriában is figyelemre méltó eredményeket értek el.

Brit Nagydíj és focimeccsek – vasárnap a tévében

Sportágakban gazdag vasárnap vár a sportszeretőkre, a gyorsaságimotoros-vébé a Brit Nagydíjjal folytatódik, lesznek meccsek a holland, a skót, a német, a magyar és román bajnokságokban is.

Aranyérmek sokaságával tért haza Kőszegről a Godako

Eredményes versenyt zárt az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub. A Kőszegen, 18. alkalommal megrendezett Ostrom Kupán a gyergyószentmiklósi ökölvívók tizenöt aranyérmet szereztek a nemzetközi mezőnyben.

A tengerparton játszik az FK Csíkszereda – a szombati sportműsor

A Konstancai Farul otthonában lép pályára az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában. Színes a mai felhozatal, egy helyen, mit és hol nézzük.

Új sportággal ismerkedhet meg Székelyudvarhely, nemzetközi diszkgolf-versenyt rendeznek

A székelyudvarhelyi Hillside pályán rendezik meg a Transylvania Open 2026-ot, amely Románia első, a Professional Disc Golf Association által hitelesített versenye. Nemzetközi mezőnyt fogadnak, először láthatunk diszkgolf megmérettetést Székelyföldön.

Kezdődik az újabb fociforduló – pénteken a tévében

Folytatódik a vizes Európa-bajnokság Párizsban, a motorosok a Brit Nagydíjon köröznek, este pedig elkezdődik az újabb forduló a focibajnokságokban: az MTK-hoz látogat a Puskás Akadémia, az UTA pedig a Rapidot fogadja.

Hazai pályán játszik a CFR, idegenben lép pályára a Craiova – a csütörtöki sportműsor

Folytatódnak a labdarúgó Európa- és Konferencia Liga selejtezői, pályára lép a Kolozsvári CFR és az Universitatea Craiova is. A csütörtöki kínálatban emellett kerékpár, tenisz, női kézilabda és golf is szerepel.

Fradi-meccsek, vizes Eb, női Tour – szerdán a tévében

Szerdán este az Európa Liga selejtezőjében a Ferencváros a lengyel Górnik Zabrzét fogadja. Addig a párizsi vizes Európa-bajnoksággal hangolhatunk, ahol a magyar nyílt vízi úszóknak szoríthatunk.

Képernyőn a vizes Európa-bajnokság és a női Tour de France – a keddi sportműsor

Folytatódik a vizes Európa-bajnokság, újabb szakasz vár a női Tour de France mezőnyére, míg a magyar U18-as női kézilabda-válogatott Kínával csap össze a világbajnokság középdöntőjében.

Dobogós udvarhelyiek a Nagyszeben Triathlon Challenge-en

Újabb mozgalmas hétvégén van túl az Udvarhelyi Triatlon Club, amely kilenc sportolóval vett részt az idei Nagyszeben Triathlon Challenge-en.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!