Szombaton 11 órától az FK Csíkszereda felnőtt csapata a Lénárdfalvi SK pályáján mutatkozik be a másodosztályú bajnokság új idényében. A mérkőzést nem közvetítik a román sportcsatornák, de a találkozó így is képernyőre kerül.
„Minden szükséges engedélyt és jóváhagyást sikerült beszerezni, ahhoz, hogy a szombati Lénárdfalvi SK–FK Csíkszereda mérkőzést élőben tudjuk közvetíteni.
Sikerült egyezségre jutni az Erdélyi Magyar Televízióval, akik partnerek voltak és helyet biztosítottak a műsorrácsban a bajnoki meccsünknek”
– számolt be a jó hírről honlapján a székelyföldi labdarúgóklub.
A közlemény szerint a négykamerás közvetítés költségeit az FK Csíkszereda állja, a mérkőzés ugyanakkor a piros-feketék Youtube-csatornáján is elérhető lesz, magyar nyelvű kommentárral.
Amint arról korábban hírt adtunk, az FK Csíkszereda első hazai mérkőzését a 2020/2021-es idényben a Digi Sport 1, a Look Sport és a Telekom Sport 1 is élőben közvetíti. A csíkszeredai futballcsapat szeptember 5-én 20 órától az U Craiova 1948 együttesét fogadja.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!