Hirdetés

Élmezőnyben végeztek a székelyföldiek a Moldova Ralin

Adrian Teslovan és Cseh Vajk Imre verseny közben
Fotó: Balázs Attila/ RallyPhoto Hunters

A Moldova Ralival folytatódott hétvévén a 2024-es román ralibajnokság, amelyen újra remek eredményeket értek el a székelyföldi versenyzők, mind a három rajthoz álló csapat dobogós helyezéseket ért el.

Értékes bajnoki pontokkal gazdagodtak a székelyföldi ralisok a Bákó és Mojnest környékén megtartott Moldova Ralin, amely a kilenc versenyből álló bajnokság hatodik-, a murva kiírás második futama volt.

Összetettben ötödik lett a Teslovan Adrian és Cseh Vajk Imre kettős, a Ford Fiesta R5 autóval versenyző csíki duó előtt számos kihívás adódott, de végül sikerült mindent megoldani. „Az első versenynapon több problémával is küzdöttünk, de mindezek mellett sikerült a 7. helyen zárni a napot.

Hirdetés
A második versenynapon viszont sikerült több gyorsasági szakaszon is top 3-as időket autózni, amivel a 4. helyre zárkóztunk fel, de az utolsó szuperspeciálon megforogtunk, így visszaestünk az 5. helyre”

– összegzett a Székely Sportnak Cseh Vajk Imre.

A székely páros murva összetettben a 3., az RC2 géposztályban szintén a 3., összetettben az 5., a csapatversenyben pedig az Omega Rally Team tagjaként az 1. helywt szerezték meg.

Bíró Antal és Sprencz Tamás versenyautója (balról), a Canam Maverick •  Fotó: Sprencz Tamás magánygyűjteménye Galéria

Bíró Antal és Sprencz Tamás versenyautója (balról), a Canam Maverick
Fotó: Sprencz Tamás magánygyűjteménye

Remekül teljesített a Bákó megyei versenyen az SSV kategóriában a brassói Bíró Antal és a csíkszeredai Sprencz Tamás (Canam Maverick), akik elsők lettek kategóriájukban, összetettben pedig a 7. helyen zártak.

„A Moldova Ralin kevesebben álltak rajthoz mint az előző versenyeken, a szebeni viadalon az indulók száma meghaladta a 70-et, most pedig csak 34-en voltak.

A pályák technikásak, de sok helyen rossz minőségűek voltak, ez mindenkit próbára tett, fogytak a gumik. Mi kategóriánkban elsők lettünk, és az egyik gyorsasági szakaszon, az RC2-es versenyautók között elért 5. hely jelentette a csúcsot számunkra.

Érzékelésképpen: az RC2-es kategóriában az autók végsebessége 180-190 km/óra, a mi autónknál pedig ez 135 km/óra volt, és ez főleg az egyenes szakaszokon jelentős hátrányt jelent” – nyilatkozta megkeresésünkre válaszolva Sprencz Tamás, aki elégedetten értékelte az elért eredményüket.

Alexandra Teslovan verseny közben •  Fotó: Balázs Attila/ RallyPhoto Hunters Galéria

Alexandra Teslovan verseny közben
Fotó: Balázs Attila/ RallyPhoto Hunters

Jól versenyzett Alexandru Teslovan lánya, Alexandra is, akinek ezúttal Sebastian Barbu navigált. Alexandra Teslovan az RC4-es géposztályban a második, az ifjúságiak között a harmadik, a 208R2 Kupában pedig első lett.

Az összetett versenyt Simone Tempestini nyerte.

Bákó Rali, végeredmény, összetett: 1. Simone Tempestini, Sergiu Itu (Ford Fiesta Rally3 Evo), 2. Andrei Gîrtofan, Doru Vraja (Škoda Fabia RS Rally 2), 3. Bogdan Cuzma, Florin Dorca (Škoda Fabia RS Rally 2), 4. Valentin Porcișteanu, Dan Dobre (Mitsubishi Lancer Evo 9), 5. Adrian Teslovan, Cseh Vajk Imre (Ford Fiesta R5).

A 2024-es román ralibajnokság további programja:
Jászvásár Rali – augusztus 31. – szeptember 1.
Brassó Rali – szeptember 21-22.
Vâlcea Rali – október 26-27.

1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elképesztő, máris kirúgták a Sportklub edzőjét

Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.

Heras a Poli ellen is lecsapott, az élmezőnyben a Sepsi OSK

Fontos hazai győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó 2. Ligában, a 15. forduló zárómeccsén, hétfőn délután a házi gólfelelős Heras találatával megverte a felsőházba vágyódó Jászvásári Polit.

Székelyhon

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.

`
Krónika

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?

Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

Krónika

Kifütyülték a miniszterelnököt Gyulafehérváron, az államfő Bukarestben „népfürdőzött” a román nemzeti ünnepen

Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.

Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Ez is érdekelheti

Villámrajtot vett Györgydeák és Barabási a teqball-világbajnokságon

A férfi és a női egyéni kategória csoportmérkőzéseivel elkezdődött szerdán délelőtt Székelyudvarhelyen a teqball-világbajnokság. A romániai válogatott aranyéremre hajtó sportolói, Györgydeák Apor és Barabási Kinga csoportgyőztesként jutottak tovább.

Megvalósult teqballálom Székelyudvarhelyen – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Borsányi Gáborral, a teqball megálmodójával és Illyés Szabolccsal, a Góbék TT vezetőjével beszélgetünk a sportág születéséről, nemzetközi terjeszkedéséről, olimpiai ambícióiról és a székely sikerek hátteréről.

Fókusz a román–magyar női kézimeccsen – a szerdai sportműsor

A női kézilabda-világbajnokság a második szakaszához, a középdöntőkhöz érkezett. Itt rögtön az első fordulóban román–magyar párharcot rendeznek. A sok vébémeccs mellett folytatódik a labdarúgó Román Kupa csoportköre is.

Teqball-vb: szerdán kora délelőtt kezdenek a romániai válogatott klasszisjátékosai

A hivatalos sajtótájékoztatót követően megtartották a sorsolást a szerdán rajtoló székelyudvarhelyi teqball-világbajnokságon, ellenfeleket kaptak a romániai válogatott játékosai.

Incze Kriszta karrierje legnehezebb éve után visszatalált régi formájához

A többszörös hazai bajnok és Európa-bajnoki érmes Incze Kriszta hosszú sérülésből visszatérve diadalmaskodott az országos bajnokságon. A háromszéki birkózó karrierje legnehezebb évének nevezte az ideit, de reméli, hogy a nehézségeket maga mögött hagyta.

A csíki versenyzők voltak fölényben az országos csocsóbajnokságon

Kiemelkedő hétvégét zártak a csíkszeredaiak az országos csocsóbajnokságon: Szőcs Hunor egyéniben és Dragoș Cîrlan oldalán párosban nyert bajnoki címet a felnőtt mezőnyben, ahol a férfi egyes döntőt éppen egymás ellen vívták.

A teqball hazatért Székelyudvarhelyre, kezdődik a világbajnokság

A nyolcadik város lesz a sorban, ahol megrendezik a teqball-világbajnokságot. Székelyföld legnagyobb sporteseménye rajtra készen, a főszereplők nagy része már a helyszínen hangol.

Nyelvtudás nélkül kezdte, Ázsiában nyert érmet a vébén – Bács Rita felemelő története

Mindössze két éve lépett be először edzésre, nemrég pedig már világbajnoki érmet hozott haza: a háromszéki Bács Rita története ritka példája annak, amikor a tehetség, a szorgalom és a belső tartás egyszerre robban be egy fiatal sportoló életébe.

Elhódították a felnőtt csapatbajnoki címet a marosvásárhelyi birkózók

Egyéniben két aranyérmet szereztek, csapatban megnyerték az országos bajnoki címet a marosvásárhelyi birkózók a Resicabányán megrendezett felnőtt országos birkózó-bajnokságon.

Középpontban az FK Csíkszereda hazai kupamérkőzése

Elkezdődik a labdarúgó Román Kupa csoportkörének második fordulója, az FK Csíkszereda kedden késő délután hazai pályán a Galaci Oțelul ellen játszik.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!