A férfi Szuperligában újoncként a hatodik helyen zárt együttes először szerepel európai kupakiírásban. A Székelyudvarhelyi ISK-FSK az ETTU Kupába nevezett be, miután megkapta az indulási jogot a nemzetközi szakszövetségtől.
Ez a második számú nemzetközi kupakiírás – a Bajnokok Ligája mellett. Miután közzétették, hogy az együttes ott lehet a rajtnál, a klub vezetősége kérte, hogy az első kör egyik csoportjának házigazdája lehessen.
„Minden szükséges dokumentációt elküldtünk az Európai Asztalitenisz-szövetségnek. Egyelőre nem tudjuk, hogy megkaptuk-e a rendezési jogot.
Valószínűleg ezt a soroláskor tudjuk meg” – mondta megkeresésünkre az ISK-FSK edző-játékosa, György István.
A sorsolást szerdán 17.45-től tartják Kolozsváron. A kincses városban a napokban zavarják le az ifjúsági Európa-bajnokságot, ennek része lesz az ETTU Kupa első körének kialakítása.
Az urnába 18 klub neve kerül, valószínűleg négy csoportba sorolják őket, két ötöst, illetve két négyest alakítanak ki. A találkozókat szeptember 29–30-án rendezik, az első két helyezett jut tovább a második körbe.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!