Gyergyóremetéről indult évekkel ezelőtt az a kezdeményezés, hogy a székelyföldi és közeli megyék kis díjugratói regionális versenyeken találkozzanak, mérjék össze tudásukat – mondta el Petréd Károly főszervező.
Ennek a mozgalomnak a részeként rendezik meg idén is a bajnokságot, amelynek első állomása volt a vasárnapi, remetei forduló.
Az eseményen összesen 64 versenyző érkezett Hargita, Kovászna és Maros megyéből. Öt kategóriában hirdettek győzteseket. A díjugratás mellett ügyességi versenyt is rendezett a házigazda Remetei Lovas Klub.
A Régió Bajnokság következő fordulója a székelyudvarhelyi Csicser Lovardánál lesz megszervezve július 22-én.
Ügyességi verseny, 10 év alatti gyermekek:
1. hely: Munteanu Szintia (Szárhegy)
2. hely: Sós Noémi (Harasztkerék)
3. hely: Petréd Gáspár (Remete)
A 10 év felettieknél mindhárom dobogós helyet harasztkereki gyermekek foglalták el:
1. hely: Pocsai Sarolta
2. hely: Kilyén Nóra
3. hely: Ráduly Eszter
A díjugratás legkisebb kategóriája 70–80 centiméteres akadályokat jelentett. A sorrend:
1. hely: Varza Beáta
2. hely: Babos Anna (mindketten Sepsiszentgyörgy)
3. hely: Bajkó Hanna (Remete)
90–100 cm-es kategória:
1. hely: Varga Attila (Remete)
2. hely: Szabó Lea (Székelykeresztúr)
3. hely: Csergő Anett (Székelyudvarhely)
110 cm-es kategória:
1. hely: Joó Barna (Székelyudvarhely)
2. hely: Antal Csaba (Csíkdelne)
3. hely: György Amanda (Szárhegy)
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!