Hirdetés

Elkapkodták az SZKC játékosait, akiknek még jócskán tartoznak Udvarhelyről

Fotó: Pál Árpád

2018. január 30., 20:07

Szétszélednek a Székelyudvarhelyi KC kézilabdázói, a keret összes játékosa kapott már ajánlatot, többen döntöttek is már, néhányan pedig szerdáig mérlegelnek. Közben az udvarhelyi városházától kapott tájékoztatóból fény derül az anyagiakra – elmaradt fizetések, adótartozás –, illetve a hogyan továbbra is.

2018. január 30., 20:07

„Pillanatok alatt elkapkodták őket. Mivel hamarosan zárul az átigazolási szezon, a bizonytalan jövő, az anyagi fedezet hiánya miatt nem tudtuk és nem is akartuk őket megtartani. Mindenki kapott magának új csapatot, ez azt is jelenti, hogy nagyon erős keretet sikerült összeraknunk erre az idényre. Megmutattuk országnak, világnak az SZKC valódi értékét. A klub marad, egyelőre nem zárjuk be az ajtókat” – nyilatkozta telefonos megkeresésünkre Ladányi Kinga, a Székelyudvarhelyi KC gazdasági igazgatója.

Kapcsolódó

Ki hol folytatja?

A magyar férfi kézilabda-válogatottban tavaly bemutatkozott, a nemrég véget ért horvátországi Európa-bajnokságon egy gólt szerzett Vilovszki Uros, illetve a szerb Milos Dragas a Nagybányai Minaurhoz írt alá. A csapat veterán jobbátlövője, Krivokapics Milorad a B. Braun Gyöngyösi KK-nál folytatja pályafutását.

Balázs Botond is Magyarországra igazol, ő az Orosháza FKSE játékosa lesz, többek között Ferenczi Botonddal és Szabó Leventével alkot egy csapatot a székelyudvarhelyi Bakó Botond edző irányítása alatt.

Antonijo Kovacevic is a magyar NBI-ben folytatja, a horvát balszélső a Csurgói KK-t fogja erősíteni. A klub két fehérorosz játékosa, az Eb-n egyaránt pályára lépett Makszim Baranau és Vjacsaszlav Szaldacenka is hazatér hazájába, a jobbszélső az SKA Minszkhez, míg a kapus a HC Meshkov Bresthez került.

Mihalcea a Steauánál kötött ki •  Fotó: Pál Árpád Galéria

Mihalcea a Steauánál kötött ki
Fotó: Pál Árpád

A KC brazil kapusa, Rangel Luan Da Rosa visszamegy Spanyolországba, ahol egyelőre több klubbal is tárgyalásban áll. Marius Szőkének is több ajánlata van, az irányító egyelőre még nem döntött, hol folytatja pályafutását.

A felnőtt válogatottba is behívót kapott Csog Vencel a bajnoki címre pályázó Konstancai Dél-Dobrudzsa KC ajánlatát fogadta el, míg a jobbátlövő Cristian Ghiță a Tordai Potaissánál folytatja.

Az ukrán Vjaceszlav Szadovij egyelőre hazautazott, neki két országból is van ajánlata. Andrei Gabriel Voinea a német másodosztályban folytatja pályafutását, míg Fekete Róbert átlövő nagy valószínűség szerint Segesvárra kerül. Az SZKC harmadik számú kapusa, Buzogány Barna marad Székelyudvarhelyen, hiszen az ISK-KC ifjúsági 1-es keretének is tagja, továbbá idén végez a középiskolai tanulmányaival.

Csog a tengerpartiakhoz igazolt •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Csog a tengerpartiakhoz igazolt
Fotó: Barabás Ákos

A klub ikonjai közül egyelőre Andrei Mihalceának dőlt el a sorsa, ő a Bölények Ligáját jelenleg vezető Bukaresti Steauához igazolt, míg Tálas Huba és Goran Kuzmanoszki cikkünk írásakor még nem döntött további sorsáról, ám nekik is több ajánlatuk van az országból.

Születőben a VSK?

Az SZKC megszűnésével kapcsolatban közleményt adott ki a székelyudvarhelyi városháza, melyben tudatják, az elmúlt napokban nagyon sok időt és energiát áldoztak arra, hogy az SZKC nemzeti ligás kézilabdacsapatát megmentsék.

„A klub vezetősége a hét végén mutatta be a városvezetésnek az SZKC-nál kialakult anyagi helyzetet, amely szerint

közel 400 ezer eurós tartozás halmozódott fel a játékosok ki nem fizetett fizetéseiből,

valamint egy jelentős adótartozásból a pénzügy felé” – írják a közleményben, hozzátéve, hogy az adótartozások miatt napok kérdése az SZKC bankszámláinak zárolása, ami a magyarországi támogatás fogadását is lehetetlenné teszi.

Hirdetés

Mint közlik, „a városvezetés a helyi vállalkozók összehívásával próbált utolsó pillanatban is megoldást találni a csapat megmentésére”, ám a rövid határidő és a szükséges összeg nagysága miatt a felajánlott támogatások nem voltak elegendők a felnőtt kézilabdacsapat megmentéséhez, a helyi önkormányzatnak pedig nem áll módjában törvényes keretek között átvállalni egy magán sportklub adósságait.

„A jelenlegi helyzet ismeretében a városvezetés célja a székelyudvarhelyi kézilabda további felkarolása és támogatása, amelyhez jelentős mértékben hozzájárul a tavalyi év végén megítélt magyarországi támogatás, a város saját hozzájárulása, valamint a helyi vállalkozók felajánlásai.

Ennek feltételeit immár egy új, a székelyudvarhelyi önkormányzat által létrehozott, városi sportklub (VSK – szerk. megj.) keretei között szeretnénk megteremteni.

Azon dolgozunk, hogy a lehető legrövidebb időn belül a kézilabda-akadémia székelyudvarhelyi központtal indíthassa el tevékenységét.”

Rajt a tavaszi szezonban

Amúgy vasárnap elkezdődött a tavaszi idény a Bölények Ligájában, a Tordai Potaissa tíz góllal legyőzte a Fogarasi VSK-t. Mivel a Székelyudvarhelyi KC visszalépett a küzdelmektől, a hátralévő mérkőzéseit törlik, és 10–0-ra nyer az ellenfél, a 16. fordulóban így az éllovas Bukaresti Steaua szabadnapos lesz. Ezt már a honlapján is közzétette a Román Kézilabda-szövetség (FRH), bevezette az eredményeket a hátralévő fordulókra.

Férfi kézilabda, Bölények Ligája, 16. forduló:
Tordai Potaissa–Fogarasi VSK 30–20 (14–8)
Bukaresti CSM–CSU Suceava (szeda, 17.30, TVR HD)
CSM Focșani–Nagybányai Minaur (szerda, 18.30)
Temesvári Poli–Konstancai Dél-Dobrudzsa KC (szerda, 19, Digi Sport, Telekom Sport)
Jászvásári Poli–HC Vaslui (csütörtök, 17)
Bukaresti Dinamo–Dunărea Călărași (csütörtök, 17.30, TVR HD)
Bukaresti Steaua–Székelyudvarhelyi KC 10–0 (játék nélkül)

Férfi kézilabda Bölények Ligája (2017–2018)
M GY D V GK P
1. Bukaresti Steaua 26 20 1 5 696–609 61
2. Tordai Potaissa 26 19 0 7 726–648 57
3. Bukaresti Dinamo 26 18 2 6 737–649 56
4. Bukaresti CSM 26 18 1 7 735–636 55
5. Temesvári Poli 26 17 2 7 683–607 53
6. Konstancai Dél-Dobrudzsa KC 26 15 4 7 701–636 49
7. Dunărea Călărași 26 13 4 9 648–648 43
8. Székelyudvarhelyi KC 26 10 2 14 427–482 32
9. Nagybányai Minaur 26 10 1 15 642–674 31
10. CSU Suceava 26 7 4 15 654–676 25
11. CSM Focșani 26 7 3 16 601–650 24
12. HC Vaslui 26 7 1 18 637–730 22
13. Fogarasi VSK 26 5 1 20 585–677 16
14. Jászvásári Poli 26 2 2 22 573–723 8

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Több mint ötvenszeres magyar válogatott labdarúgóval és Barcelonában nevelkedett tehetséggel erősít az FK Csíkszereda

Bár a klub hivatalos megerősítése még várat magára, a Székely Sport információi szerint eldőlt: két neves magyar középpályással, Kleinheisler Lászlóval és Tajti Mátyással is megegyezett a Szuperligában szereplő FK Csíkszereda.

Óriási meglepetés a kupában, a Steaua legyűrte a gyergyóiakat

Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.

Székelyhon

Ezúttal már bejelentett tüntetésen vonultak utcára Csíkszeredában az adóemelés ellen

Kivonultak az elégedetlen adófizetők szombaton Csíkszereda főterére, hogy így jelezzék: tiltakoznak a magas adók ellen. Ez már a második megmozdulás a hargitai megyeszékhelyen a szerdai „flash-mob” után.

`
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Krónika

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban

Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Focimeccsek, tenisz és kerékpár – a hétfői sportműsor

Zárul a labdarúgó Szuperliga 24. játéknapja, bajnoki mérkőzések az olasz, a spanyol bajnokságból és az NB II-ből. Pályakerékpár-Eb, tenisztornák.

Bejutott az Eb-elődöntőbe a magyar női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22–6-ra nyert vasárnap este az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.

Győztest avatnak a hoki Román Kupában, a bajnok otthonában az FK Csíkszereda – a vasárnapi sportműsor

Két esemény kerül a középpontba a vasárnapi sportműsorban: a jégkorong Román Kupa döntőjében a Brassói Corona és a Bukaresti Steaua csap össze, míg a labdarúgó Szuperligában az FK Csíkszereda a regnáló bajnok FCSB otthonában játszik.

A címvédővel szembeni vereség ellenére közel a legjobb négyhez a magyar női vízilabdázók

A magyar női vízilabda-válogatott 5–4-re kikapott a címvédő holland csapattól a funchali Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, az egygólos vereséggel azonban elődöntőbe jut, ha vasárnap győz az izraeliek ellen.

A mozgássérült marosvásárhelyi sportoló, akinek szertefoszlottak a paralimpiai álmai

A marosvásárhelyi ifj. Soós Zsigmond (Öcsi) a kezét és a lábát is érintő ujjhiánnyal született, de mindez nem akadályozta meg abban, hogy már 10 évesen atletizálni kezdjen, később pedig világrekordokat állítson fel és közel kerüljön a paralimpiához.

Képernyőn a hokisok Román Kupája, megismerjük a döntősöket

Elkezdődik a jégkorong Román Kupa négyes döntője, szombaton kiderül, hogy mely két gárda jut be a fináléba. Emellett női bajnokot avatnak az Australian Openen, folytatódnak a téli sportágak világkupaversenyei, pályán a Bayern és a Barcelona a topligákban.

Ötven éve vált a tökéletesség példaképévé a legendás román tornászbajnok

A Román Olimpiai és Sportbizottság hivatalosan is megnyitotta az idei Nadia Comăneci Évet, annak apropóján, hogy az egykori tornászbajnok 50 éve írt sporttörténelmet a világ első tökéletes tízpontos gyakorlatával.

Sorsolnak az európai kupákban, a Kolozsvári CFR nyitja a fordulót a Szuperligában

Sporteseményekben gazdag péntek vár ránk, a Bajnokok Ligája és Európa Liga rájátszásának sorsolása mellett a Kolozsvári CFR hazai mérkőzése, valamint a férfi kézilabda Európa-bajnokság és az Australian Open elődöntői emelkednek ki a műsorból.

Kiütötte a házigazdákat is, csoportelső a magyar női vízilabda-válogatott

Csoportelsőként jutott a középdöntőbe a magyar női vízilabda-válogatott a funchali Európa-bajnokságon, miután a harmadik csoportmérkőzését is megnyerte. A romániai együttes ismét vereséget szenvedett, és az alsóházban folytatja a szereplését.

Eldől az FCSB és az FTC sorsa az Európa-ligában, tovább robognak az Eb-k – a csütörtöki sportműsor

Sorsdöntő játéknap következik a labdarúgó Európa-liga főtábláján: eldől, az FCSB és a Ferencváros sorsa. Eközben fontos mérkőzéseket játszanak a magyar válogatottak az Eb-ken, a kínálatot sznúker, golf és alpesi sí is színesíti.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!