A szakszövetség megjegyzi, hogy a kiváló versenyző szerezte Románia számára az első olimpiai dobogós helyezést, valamint az első világbajnoki érmet.
„Mindazzal, amit a romániai tőrvívás nagy családja számára örökségül hagy, és amivel megajándékozott bennünket – érzelmekkel, feledhetetlen pillanatokkal, emberségből és jellemből mutatott példával –, Szabó Orbán Olga és a román tőrvívás aranygenerációjának többi tagja valamennyi vívón keresztül tovább él, aki követi a nyomdokait” – olvasható a Román Vívószövetség méltatásában.
Az 1938. október 9-én a kincses városban született Szabó Orbán Olga tornászként kezdte, de korán átváltott a tőrvívásra. Első edzője Ozoray Lajos volt. 1954-ben Románia ifjúsági bajnoka lett, ezt a teljesítményt háromszor megismételte, majd hétszer a felnőttek között szerzett országos bajnoki címet. 1956-ban olimpiai ezüstérmes lett egyéniben, 1962-ben világbajnoki címet szerzett csapatban, ezt követően kétszer lett világbajnoki második helyezett (egyéniben és csapatban: Párizs, 1965). 1956 és 1972 között összesen 5 olimpián szerepelt, 1968-ban és 1972-ben a román női tőrvívócsapat tagjaként két olimpiai bronzérmet ért el. 1969-ben a román csapattal ismét világbajnoki győzelmet aratott, 1970-ben pedig ezüstérmes lett. Ugyanebben az évben egyéniben világbajnoki bronzérmet szerzett.
Edzőként Romániában és Magyarországon is dolgozott. Férje Szabó Sándor vízilabdázó, akivel 1959-ben házasodtak össze, 1990 óta Magyarországon éltek.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!