Husszein el-Musszalam, a FINA kuvaiti elnöke kijelentette, ezeket a döntéseket minden érintett érdekében hozták meg, a szervezet számára továbbra is a sportolók biztonsága a legfontosabb.
A 17 napos világbajnokságra 2400 versenyzőt és 500 ezer nézőt vártak, de a házigazda város már múlt hétfőn jelezte, hogy nem tudja megrendezni az eseményt.
A 2024-es esztendő így elképesztően sűrűnek ígérkezik a vizes sportágakban, hiszen a januári világbajnokság mellett a párizsi olimpia, Európa-bajnokság és többek között a budapesti rövidpályás vb is vár majd a versenyzőkre.
Märcz Tamás, az olimpiai bronzérmes férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a szövetségnek adott nyilatkozatában elmondta, bíztak benne, hogy esetleg egy beugró város segítségével sikerül elkerülni a halasztást, ugyanis a játékosok számára ideálisabb lett volna, ha ebben az évben rendezik meg az egyébként már egyszer elhalasztott világbajnokságot.
„Bonyolítja a kialakult helyzetet, hogy nagyon sűrű lesz a nemzetközi versenynaptár 2024-ben is, ezt még a jövőben így át kell gondolniuk az illetéseknek. Ezzel együtt kalkuláltunk a mostani döntéssel, folytak beszélgetések arról, hogyan alakulhat át a bajnoki naptár, nyilvánvalóan a következő napokban a klubcsapatok programját stabilizáljuk” – fűzte hozzá az Európa-bajnoki címvédő gárda szakvezetője.
Märcz Tamás hangsúlyozta, nem örül a döntésnek, ugyanakkor így is lesz jócskán esemény, amire fel kell készülniük, ilyen a világliga, vagy az augusztus végén kezdődő Európa-bajnokság. „ A mostani döntéssel egyszerűbb lesz egy pihenőidőszakot is beiktatni a játékosok számára, ez a vb megrendezése esetén rövidebb lehetett volna csupán” – jegyezte meg.
Hasonlóképpen nyilatkozott Bíró Attila, a 2021-es esztendőben a hagyományos csapatsportokban az Év csapatának választott női válogatott szövetségi kapitánya, akinek irányításával Tokióban történelmi bronzérmet nyert a gárda.
„Ez a halasztás alapjaiban rengeti meg a következő évek programját, egyúttal felvetődik bennem néhány kérdés.
Két-három havonta ilyen eseményeken ott lehet ugyan lenni, de szakmailag felkészíteni, csúcsformába hozni csapatot az abszurditás határát súrolja” – fogalmazta meg a közeljövő legfontosabb megválaszolandó kérdéseit a tréner, aki hozzátette, a jó oldala a dolognak, hogy az elmúlt évek meglehetősen intenzív terhelése után lesz alkalmuk pihenni a játékosoknak, ami után gőzerővel készülhetnek az Európa-bajnokságra.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!