Tekintettel arra, hogy a térség politikai helyzete eléggé instabil, a szervezet nagyon komoly biztonsági garanciákat kért és kapott a leendő rendezőktől.
„A CONIFA továbbra is egyfajta békemisszióként tekint tevékenységére, és a helyszín kiválasztásával is ezt kívánja erősíteni. Minden esély megvan a török Észak-Ciprus részvételére is, ezáltal különösen erősen megmutatkozhatna, hogy a CONIFA és a futball képes a mély történelmi megosztottságok és ellenségeskedések felett hidat építeni” – mondta Wenczel Kristóf, a CONIFA alelnöke.
A Székelyföldi Labdarúgó-egyesület elnöke hozzátette, hogy a székely válogatott tavalyi ciprusi Eb- és idei londoni vébészereplésével gyakorlatilag kvalifikálta magát az eseményre.
– tette hozzá. Korábban Nizza és Yorkshire is jelezte szervezési szándékát, ám pályázatot végül nem tett le.
Wenczel szerint örömteli fejlemény, hogy a 2020-as világbajnokság megrendezésére megerősítette pályázatát Tokió és Seattle is. Tokió ráadásul a nyári olimpia felvezető eseményének is szánja a világbajnokságot, és a csapatokat a még üres olimpiai faluban helyezné el.
„Továbbá gőzerővel folyik az első Ázsia- és Afrika-bajnokság szervezése, valamint az első női futball Eb-é is. Emellett a CONIFA szeretne nyitni a futsal, a strandfoci és mindenekelőtt az utánpótlástornák irányába is” – folytatta a szervezet terveinek ismertetését az alelnök.
„Meggyőződésem, hogy az első U21-es Eb-nek Székelyföldnél ideálisabb rendezőt nem is találhatnánk. Nagyszerű lenne a felnőtt székely válogatott után az ifit is életre hívni, és a nemzetközi futballvilágba bevezetni.
Ezekkel a felvetésekkel az illetékes döntéshozókat részben már megkerestem” – zárta a beszélgetést Wenczel Kristóf.
A 2019-es Eb-n tizenkét csapat fog harcolni az első helyért. A 2017-es győztes Padánia, a második helyezett Észak-Ciprus és a 2018-as világbajnok Kárpátalja, valamint a hazai együttes már a mezőny tagja.
A többi nyolc együttes kiléte a 2019. január 26-án Etiópia fővárosában, Addisz-Abebában tartandó CONIFA-közgyűlésen derül ki.
Más néven Arcah Köztársaság de facto ország a Kaukázus déli részén. Államiságát csak három másik, korlátozottan elismert állam ismeri el (Abházia, Dél-Oszétia és a Dnyeszter Menti Köztársaság, továbbá Ausztrália Új-Dél-Wales állama), hivatalosan Azerbajdzsán részének minősül.
Területe megközelítőleg kétszerese Hargita megyéének (11 500 km²), de lakossága csak kb. feleannyi (146 600 fő). Legnépesebb települése, Sztepanakert egyben a fővárosa, 52 310 fővel.
Örményország továbbra is igényt tart az Azerbajdzsán nemzetközileg elismert területén lévő, többségében örmények lakta Hegyi-Karabah tartományra, emiatt az örmény–azeri határ zárva van, nem ritkán fegyveres összecsapások is kialakulnak.
A forduló góljával és fegyelmezett játékkal aratott 2–1-es győzelmet az FK Csíkszereda az FC Hermannstadt ellen a Szuperliga 28. fordulójában. Ilyés Róbert együttese idei harmadik hazai bajnokiját is megnyerte, és pontszámban beérte a Petrolult.
Három meccs zajlott szombaton a romániai jégkorongbajnokságban és mind a négy székelyföldi csapat pályára lépett. A GYHK legyőzte az Ágyúsokat, a Sportklub nyert a Red Hawks ellen és a Sapientia U23 gólzáport rendezett a Sportullal szemben.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.
A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!