Hirdetés

Egyedi futóélmény a Szent Anna-tó partján

Nagyon sok a visszajáró futó, akik évről évre találkoznak. Mint egy kis család, olyan ez a közösség
Fotó: Tusnád Marathon

2025. április 10., 13:22

Idén a tizenötödik kiadásához érkezett a Tusnád Maraton, a nagy népszerűségnek örvendő sporteseményt május 10-én rendezik. A verseny egyediségéről, különlegességeiről, hangulatáról Nemes Zoltán főszervezővel beszélgettünk.

2025. április 10., 13:22

Nemes Zoltán szerint ez már a negyedik alkalom, hogy ő rendezi meg az eseményt, miután Hadnagy József – a korábbi szervező – a Covid és a szervezési terhek miatt visszavonult. Nemes a verseny különlegességét abban látja, hogy nem klasszikus körpályán zajlik, hanem pontból pontba halad, miközben lenyűgöző természeti látványt nyújt a futóknak.

„Nem egy tipikus verseny, ahol a várost körbefutjuk, és ahonnan indulunk, oda is érünk vissza, hanem Tusnádfürdőről indulunk, végigfutjuk a Natura 2000-es részét a Csomád-hegységnek, a Szent Anna-tó felé haladunk. Önmagában a természet, amit nyújt, az egy csoda. Aztán jobbra elfutunk a Mohostőzegláp mellett, a finis pedig a tó partján van – a közép-kelet-európai régió egyetlen vulkanikus eredetű tavánál” – fogalmazta meg a verseny útvonalának különlegességét Nemes Zoltán.

Hirdetés

A főszervező szerint az esemény közösségi hangulata legalább olyan fontos, mint maga a sportteljesítmény.

Nagyon sok a visszajáró futó, akár százan is vannak, akik évről évre találkoznak. Mint egy kis család, olyan ez a közösség.

És akkor még nem beszéltem az Alcsíki Fúvós Gyermekzenekarról, akik Sándor Árpád irányításával a táv öt különböző pontján zenélnek – még akkor is, ha ömlik az eső. Ettől ez az egyik legkülönlegesebb futóverseny, amit ismerek” – emelte ki a rendezvény közösségi erejét Nemes.

Nemes Zoltán szerint a Tusnád Maraton túlmutat a futáson – ez egy különleges, nehezen megfogható élmény, amelyhez a részvétel kell •  Fotó: Tusnád Marathon Galéria

Nemes Zoltán szerint a Tusnád Maraton túlmutat a futáson – ez egy különleges, nehezen megfogható élmény, amelyhez a részvétel kell
Fotó: Tusnád Marathon

A korábbi résztvevőként is nyilatkozó főszervező a verseny egyik mérföldkövének tekinti, hogy a teljes távon sikerült útlezárást biztosítani, ami jelentősen növeli a biztonságot. „Ez egy nagyon fontos dolog, mert korábban csak részleges útzárak voltak. Most a futók maximális biztonságban vannak, még azon a szakaszon is, amely Tusnádfürdő és Sepsibükszád között egy európai úton halad” – húzta alá.

A biztonság mindenek felett áll, külön odafigyelnek a természetből adódó esetleges veszélyforrásokra, például a medvék mozgására.

„Ha medve jelenik meg, a csendőrség segítségével biztosítjuk a terepet. A tónál is a helyi adminisztrátorok, a lázárfalvi közbirtokosság kollégái vigyáznak ránk, a futók nincsenek közvetlen veszélynek kitéve. Nekünk szervezőknek a verseny és a futók biztonsága az elsődleges prioritásunk” – hangsúlyozta.

Az esemény főszervezője fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a verseny jelentős gazdasági hatással van Tusnádfürdőre és környezetére is. „Az esemény teljesen extraszezoni időszakra esik, mégis rengeteg szálláshely megtelik. Hosszú távon célunk, hogy a város ilyenkor is teljesen megteljen emberekkel” – mutatott rá a rendezvény gazdasági jelentőségére.

A Tusnád Maraton az évek során igazi kulturális sporteseménnyé nőtte ki magát, ahol a szervezőknek sikerült összehozniuk a romániai és magyarországi futókat, így igazi kulturális sportmegmozdulás jöhetett létre.

„Volt már, aki magyar, román, sőt spanyol zászlóval futott. Ez egy sportesemény, de egyben kulturális találkozás is” – emelte ki a rendezvény határokon átívelő jellegét.

•  Fotó: Tusnád Marathon Galéria

Fotó: Tusnád Marathon

A verseny hivatalos távja 23,2 kilométer, amelyet jelentős szintemelkedés nehezít, így az elnevezés ellenére sem klasszikus maraton, mégis maratoni erőfeszítést kíván. „550 méter szintemelkedés van benne, ez aszfaltfutó versenyeken nem jellemző. A szervezők annak idején ezért is nevezték maratonnak, mert a nehézségi szintje felér egy teljes távval” – indokolta a táv elnevezését a főszervező.

A versenyre a tusnadmarathon.ro oldalon lehet nevezni, női és férfi egyéni, valamint vegyes váltó kategóriákban. Nemes Zoltán kiemelte, hogy az idei év két új váltókategóriával bővül: családi és céges csapatok is indulhatnak majd.

A családi váltó különlegessége például onnan ered, hogy volt egy pár, akiknél a leendő apuka itt kérte meg a menyasszonya kezét. Három év múlva már babakocsival futottak.

A céges váltó pedig tökéletes alkalom egy kötetlen csapatépítő megszervezésére a nevező cégek számára: lehet tét nélkül is futni, pusztán csak szórakozásból, örömből” – mesélte a kategóriák emberi oldalát is megvilágítva.

•  Fotó: Tusnád Marathon Galéria

Fotó: Tusnád Marathon

A szervezőt személyes élményei is erősen motiválják: előbb résztvevőként, majd szervezőként is meghatározó élményei kötődnek a versenyhez.

Számomra az volt a fordulópont, amikor először lefutottam váltóban a harmadik szakaszt. Az a szakasz a legnehezebb, és az élmény, amit ott átéltem, elindított ezen az úton.

A 2019-es esős futóverseny is emlékezetes: végig zuhogott, mégis fergeteges hangulat uralkodott” – idézte fel személyes kötődésének egyik meghatározó pillanatát.

Nemes szerint a Tusnád Maraton túlmutat a futáson – ez egy különleges, nehezen megfogható élmény, amelyhez a részvétel kell.

„Minden olyan sportrendezvény nagyon motiváló lehet a mozgásra ösztönzés tekintetében, amely nem zárt térben zajlik, ahol bárki betekintést nyerhet a verseny folyamatába.

Ezt nem lehet elmesélni. Ezt meg kell élni – akár egyéniben, akár váltóban. Ez egy érzés, nemcsak egy sportesemény”

– összegzett a verseny szellemiségét illetően.

Ahogy Nemes Zoltántól megtudtuk, idén utoljára rendezik a jelenlegi formátumában a versenyt, jövőre koncepcióváltást terveznek, amely túlmutat majd a klasszikus futóverseny keretein.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Közeledik a brassói EYOF, mire számíthatunk házigazdaként?

A téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon számos sportágban székelyföldi versenyzőktől várhatunk jó eredményt. Összeállításunkban megnéztük, kikre lesz érdemes odafigyelni.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Meglepetésküldést kapott, a másodosztályban debütált a székelyudvarhelyi partjelző

Váratlan lehetőséget kapott a székelyudvarhelyi Molnos Imre: a 28 éves játékvezetői asszisztens az elmúlt hétvégén a labdarúgó 2. Ligában mutatkozott be. A Marosvásárhelyi ASA és az Unirea Slobozia mérkőzésén működött közre.

Levenné a fölösleges terheket a csapatvezetők válláról az újdonsült Hargita megyei focielnök

Egyöntetű szavazással Hompoth Dezsőt választották a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnökévé a következő négy évre. A székelyudvarhelyi sportvezetőt a terveiről és a megyei labdarúgás előtt álló feladatokról kérdeztük.

Tamás Zoltán átadja a stafétát: 27 év a Hargita megyei futball szolgálatában

Új elnöke lesz a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesületnek. Tamás Zoltán az első mandátumának körülményeiről, a megyei labdarúgás fejlődéséről, az eredményekről és a még megoldásra váró feladatokról is beszélt. Nyugodt szívvel adja át a stafétát utódjának.

Válsághelyzetben vette át új klubját, de nem hátrál meg a kihívásoktól László Csaba

Pályafutása során sokadszor vállalta el mélyponton lévő csapat irányítását a rutinos székelyudvarhelyi szakember. László Csaba a Székely Sportnak elmúlt egy évnyi szünetéről és az albániai kinevezés hátteréről is mesélt.

A marosvásárhelyi tekézők nagycsaládja, akik mindent megnyertek

Albert Erzsébet, Chețan Minodora, Todea Maria, Dálya Gizella, Dragoș Maria, Bonta Elisabeta és Szász Judit szinte mindent megnyert a Marosvásárhelyi Voința tekecsapatával. A hetvenes- és nyolcvanas években a román válogatottban is remekeltek.

Új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek

Húsz év után új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek. A tisztújító közgyűlésen a székelyudvarhelyi Pál Andrást választották meg, miután Benedek Árpád Csabának lejárt a mandátuma.

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Tuzson Ágnes nem ismer lehetetlent – út a fogorvosi praxistól a hawaii-i világbajnokságig

Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!