A pingpongozók versenye nyitotta meg a rendezvénysorozatot szombaton. Az asztaliteniszre egyébként is nagyobb hangsúlyt fektettek, hiszen ez a nap egyben az asztalitenisz világnapja is volt, és az országos Amatur-versenysorozat részeként szerveztek így tornát haladóknak.
Negyvennyolcan fogtak ütőt a kezükbe, köztük a körzeti bajnokság rendszeres résztvevőinek nagy része, de Aradról, Borszékről, Csíkszeredából is érkeztek résztvevők.
Héja Zoltán szervező különösen a Gyergyószentmiklósi Ping Pong Sportklub színeiben játszó fiatalok szereplését emelte ki, hiszen örvendetes tény: létezik utánpótlás is ebben a sportágban.
A versenyzőket tizenkét 4-es csoportba sorolták, majd az itt elért eredmények alapján jött a folytatás, a kieséses szakasz, végül a döntő. Az első helyet a székelyudvarhelyi Józsa Zoltán szerezte meg, a dobogó második fokára a gyergyószentmiklósi Györfi Szabolcs állhatott fel, míg a 3–4. helyet az aradi Dani Leo és a gyergyószentmiklósi Keresztes Zoltán érték el.
Az asztaliteniszezők után az aerobikkedvelő hölgyek foglalták el a Gál Ferenc sportcsarnokot, majd női kézilabda-mérkőzés következett, ahol a korábbi évek ditrói játékosai találkoztak a fiatalabbakkal.
Teret hódít mostanában Ditróban a kosárlabda is, a helyi kosarasok egymással játszottak, mielőtt elkezdődött volna a hajnalig tartó labdarúgó mérkőzéssorozat.
Ezt a Gyergyói Bigék női focicsapat és az éjszakai focira jelentkező 10 együttes kapitányai között rendezett összecsapás nyitotta meg. A Bigék győztek 3–2-re.
Hajnali 5-kor a Remetei Fiúk együttes győzelmével ért véget a mérkőzéssorozat, a második a szárhegyi Szikla lett, a harmadik egy remetei-ditrói vegyes csapat, a Kispályások volt.
Nem maradt el ezúttal sem a reggeli futás, a 24 órás sportmaratonnak nevezett, de hosszabbra nyúlt eseménysort pedig a Siklódi Lőrinc Általános Iskola osztályai között zajlott kézilabda-mérkőzések zárták.
Az idén 4. alkalommal megszervezett esemény jótékonysági jellegű is volt, az adakozásokból befolyt összeget a súlyos beteg remetei fiatal, Varga Szilárd gyógykezelésére szánják.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!