A két korosztály mérkőzései párhuzamosan zajlottak, az ifjúsági 1-sek között a Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub két versenyzője, Balázs Csaba és Tamás Szabolcs magabiztosan jutott a negyeddöntőbe.
Tamás a konstancai Popescu ellen aratott 3–0-s győzelemmel lépett tovább, Balázst a későbbi bajnok, szintén konstancai Chiriță búcsúztatta. Az elődöntőben Tamás jól kezdett Chiriță ellen, 0–1-ről fordított, azonban a folytatásban kapkodva játszott, ellenfele pedig türelmes pingpongozással 3–2-re győzött.
A bronzmérkőzésen Tamás magabiztos győzelmet aratott a kézdivásárhelyi Medvés ellen, így felállhatott a dobogó legalsó fokára.
Az ifjúsági 2-es korosztályban az ISK öt sportolója jutott be a legjobb tizenhat közé, az első számú kiemelt Karácsony Dániel mellett Vetésy Norbert, Mózes Botond, Geréb Attila és Bándi Tamás. Az első fordulót mindannyian sikerrel vették, ezzel kiemelkedő eredményt elérve, hiszen a legjobb nyolc között öt udvarhelyi folytathatta a küzdelmeket.
Vetésy Bándit győzte le a négy közé jutásért, Karácsony marosvásárhelyi ellenfelén jutott túl, Geréb nagy csatában, 2–0-s vezetésről veszített a craiovai Nedelcu ellen, míg Mózest a kézdivásárhelyi Chelmus győzte le 3–1-re. Az elődöntőben Vetésy–Karácsony párharcra került sor, előbbi 3–2-re nyert.
A döntőben Vetésy tovább folytatta remek játékát, 3–0-s győzelmével gyakorlatilag lesöpörte craiovai ellenfelét az asztalról, megszerezve első országos bajnoki címét. A bronzmeccsen Karácsony hasonló arányú győzelmet aratott Chelmus ellen.
Sánduly Leventének és a tavalyi bajnok Jenei Barnabásnak sérülés miatt kellett kihagynia a versenyt.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!