
A veszély azután vált teljesen valóssá, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által életre hívott szervezet, a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) hivatalosan lezárta újabb két román súlyemelő szabálysértési ügyét, s dokumentumait átadta a sportági világszövetségnek (IWF) – írta beszámolójában az ötkarikás kérdésekben járatos insidethegames.biz portál.
Az olimpiai bronzérmétől búcsúzni kénytelen Răzvan Martinról, továbbá Gabriel Sîncrăianról a 2012-es londoni olimpián levett mintáinak újraelemzésekor bebizonyosodott, hogy annak idején anabolikus szteroidot használt. Hasonlóképpen veszített rajta ugyanilyen tiltólistás szer alkalmazásán a londoni ezüstérmes Roxana Cocoș, valamint a szintén a 2012-es tárolt mintája újbóli analízisekor megbukott Florin Croitoru is.
A portál szerint Románia sorsa most egy, a fegyelmi ítélet meghozatalára jogosult független testület kezében van, amely az idei nyárra halasztott olimpiai játékokról már eltiltott három országot: Thaiföldet, Egyiptomot és Malajziát. Az olimpiai kvalifikációs időszakban produkált három-három pozitív doppingeset miatt hasonló sorsra juthat Kolumbia és Vietnam, de mások mellett még bajba kerülhet súlyemelői miatt a megengedettnél” több pozitív mintát szolgáltató Oroszország és Irak is.
Az IWF 2016-ban hozott határozata kimondja, hogy minden olyan nemzetet, amely három vagy több pozitív esettel szolgál a NOB újratesztelésein, egy évre el kell tiltani. 2017-ben kilenc IWF-ország járt így, és a büntetés nyomán súlyemelői egy esztendőn át kénytelenek voltak távol maradni a világversenyektől.
A 2008-as pekingi és a 2012-es londoni olimpián levett minták újraelemzése eddig 61 pozitív esetet tárt fel a súlyemelőknél.
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Rangos nemzetközi megmérettetést nyert Kanadában a Székelyföldi Jégkorong Akadémia U16-os elitképzéses együttese. Az erdélyi fiatalok veretlenül végeztek az első helyen.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!