A sportág csíki népszerűsítője Sánta Elemér, a világranglista 7. helyezettje, aki összeköti a kellemest a hasznossal, vállalkozása, a Parázska kürtőskalács 5. évfordulós ünnepségén, július 10-én Csíkszereda főterén ismerteti a sportágat.
Sánta elmondta, hogy egy 3×3 méteres óriás-malomtáblán, óriásbábukkal próbálják felkelteni az érdeklődők figyelmét. A nap folyamán Bándy György négyszeres Európa-bajnok bemutatót és elméleti oktatást tart, majd aki erre vállalkozik, azokkal a sakkhoz hasonló szimultánt játszik.
Július 14-én sporttörténelmi eseményre készülnek, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem épületében megrendezik az első csíki malomversenyt.
A vetélkedő szervezője Sánta Elemér, lebonyolítója pedig Bándy György lesz. A tervek szerint a versenynap délelőttjén, 8 és 11 óra között a négy meghívott világranglistás játékos, a magyarországi Bándy György négyszeres Európa-bajnok és Volman Ferenc többszörös Európa-bajnoki dobogós, illetve a székelykeresztúri Orbán Csaba, az idei kontinensbajnokság 4. helyezettje, valamint a házigazda Sánta Elemér bemutató mérkőzéseket játszanak, ezek között lesz egy „kétkezes váltóverseny” is, amelynél a két anyaországi játékos a két székely malmozóval mérkőzik meg.
A július 14-én déli 12 órakor kezdődő, amatőrök számára kiírt főversenyen a profik nem indulnak. A versenyen részt vehet bárki, fontos a regisztráció, az indulási szándékot (nevet, lakcímet és telefonszámot feltüntetve) e-mailben kell elküldeni a bandygyorgy.malomlogika@gmail.com címre.
A versenyt svájci rendszerben tartják, és 9, 11 vagy 13 fordulós lesz – a résztvevők számától függően –, a gondolkodási idő pedig 8–8 perc meccsenként.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!