Már májusban elkezdték az edzéseket azok a csíki biatlonisták, akik bekerültek a különböző válogatottakba. Felkészülésüket a három csíkszeredai klub (ISK, VSK és Sportklub) mellett a Román Sí- és Biatlon-szövetség, illetve a Román Olimpiai Bizottság (COSR) is támogatja.
Márton Szilárd testnevelő tanártól, az ifjúsági válogatott edzőjétől megtudtuk, hogy a sportolók részt vettek már egy ellenőrzésen, az elmúlt napokban a Cheile Grădiștei-i sportbázison felmérték a kerettagok felkészültségi szintjét terepfutásból, céllövészetből, illetve különböző erőgyakorlatokból.
A sírolleres biatlon-vetélkedők a tervek szerint augusztus elején kezdődnek el, ezek közül a legfontosabb a csehországi Nove Mestóban zajló világbajnokság. A székelyföldi sportolók felkészülése Hargitafürdőn zajlik, de egy kéthetes ausztriai edzőtábort is terveznek.
Márton Szilárd elmondta, hogy februárban Téli Ifjúsági Olimpiai Napokat rendeznek Szerbiában, két év múlva pedig Téli Ifjúsági Olimpiát Svájcban, és ezeken a világversenyeken népes csíki csapat is érdekelt.
Az ifjúsági és a felnőtt korosztály közötti csíki sportolók (Márton Enikő, Potyó Katalin, Hajdú Tímea, illetve Gegő Hunor) IBU-kupákon próbálják majd meg kiharcolni a világkupa-versenyeken való indulás jogát.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!