Hirdetés

Cseh László: a végletek embere vagyok

A világklasszis úszó idén nyáron vonult vissza
Fotó: NTGN

2021. december 02., 15:08

A pályafutását idén befejező Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok, 112 alkalommal magyar bajnok úszó az NTGN-nek (Nemzeti Tehetséggondozó Nonprofit Kft.) adott interjúban többek között az úszás nélküli életről és karrierje meghatározó döntéseiről beszélt, de elárulta azt is, hogy mire a legbüszkébb.

2021. december 02., 15:08

Elmondása szerint hiányzik neki a rendszeres mozgás, az úszás és az edzésekre járás, de most a családdal próbálják bepótolni azt, amit eddig nem lehetett tenni, szabadabban és kötöttségek nélkül élni.

Hirdetés

„Apró lépésekkel próbálok nyitni az úszás nélküli életre, úgy érzem, egy időre távolságot kell tartanom az úszás és a hétköznapi élet között” – mondta Cseh László. Hozzátette, mostanában örömmel tölti el, ha egy napon sok feladata van és azokat megfelelően el tudja végezni, jó érzéssel tölti el, ha hasznosan telt el a nap.

„Az edzéseket és a versenyeket nem úgy hajtottam végre, hogy arra gondoltam, egyszer majd milyen magasságokba juthatok el, hanem, hogy az adott pillanatban megpróbáljam elérni a kitűzött célt.

Biztos valamilyen formában visszatérek majd az úszáshoz, nagyon a végletek embere vagyok.

Eddig rendesen edzettem, mindig próbáltam a maximumot nyújtani, és úgy érzem, hogy vagy mindent beleadok, vagy nem csinálok semmit, és a kettő közötti átmenetet nem tudom elfogadni”.

Cseh László öt olimpián vett részt, elárulta, hogy a 2008-as pekingi játékok volt számára a legkedvesebb, egyrészt a három megszerzett ezüstérem, másrészt a kiváló rendezés miatt. Arra a legbüszkébb, hogy 36 éves koráig a világ élmezőnyéhez tartozott, még ha voltak olyan pillanatok is, amikor nem tudta a legjobbját nyújtani, de a pályafutása végén is megállta a helyét a fiatalok között.

Például a tokiói olimpiai döntőben mellette a második legidősebb versenyző kilenc évvel volt fiatalabb nála, ez pedig óriási korkülönbség.

Volt edzőjével, Plagányi Zsolttal az elmúlt hat-hét évben nagyon jó volt a kapcsolata, úgy érzi, mellette egy kicsit jobb ember lett, sok pozitív élményben volt része, és csodás eredményeket értek el együtt. Amikor edzőt váltott, voltak olyan hangok, hogy már biztos csak levezetni igazolt át, már közel 30 éves volt, és már nem tud komoly eredményt elérni, de ehhez képest 2015-ben Kazanyban nagyon jó világbajnokságot zárt.

Mint mondta, soha nem gondolta volna, hogy valaha uszodát neveznek el róla, ez nagyon nagy megtiszteltetés számára, és reméli azzal, hogy egy uszoda a nevét viseli, több motivációt nyújt a fiataloknak, de az idősebbeknek is.

Végezetül kihangsúlyozta, hogy nem várja el, hogy negyven év múlva emlékezzenek rá az emberek, mert számára nem ez a lényeg, hanem az, hogy belülről érezze, hogy ki is volt ő valójában és milyen eredményeket ért el.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egy összekovácsolt csapat, egy életre – találkoztak Janovits Endre tanítványai

Megható pillanatokkal és nosztalgikus játékkal találkozott újra a csíki hoki egyik aranygenerációja. Az 1975–1976-os születésű játékosok nemcsak a múltat idézték fel, hanem elhunyt társaik előtt is tisztelegtek.

Visszavágott a Steauának, ott van a 2. Liga listavezetőjének sarkában a Sepsi OSK

Felejthető első félidőt követően a második játékrészt rögtön góllal indította a Sepsi OSK a Bukaresti Steaua ellen. Közelebb kerültek a feljutáshoz, de akár a másodosztály megnyeréséhez is a piros-fehérek.

Székelyhon

Eredmények, több mint kilencvenszázalékos feldolgozottságnál

Közzétette a 2026-os magyarországi országgyűlési választás első részeredményeit a Nemzeti Választási Iroda.

`
Krónika

Választás: kétharmados Tisza-többség több mint 90 százalékos feldolgozottságnál

Közzétette a magyarországi parlamenti választás első hivatalos részeredményeit a Nemzeti Választási Iroda (NVI). A szavazatok magas feldolgozottságánál a Tisza Párt vezet a Fidesz előtt, a Mi Hazánknak van még esélye bejutni az Országgyűlésbe.

Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyarok támogatásával kalkulál 3 millió szavazattal

Orbán Viktor szerint hárommillió szavazat elég lesz a Fidesz többségéhez, ez pedig szerinte csak a határon túli magyarok támogatásával lehet meg.

Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Ez is érdekelheti

Elrajtol a kézdivásárhelyi hokivébé – vasárnap a tévében

Mindhárom párharcot élőben lehet követni a képernyőn a Kézdivásárhelyen kezdődő U18-as divízió II/A jégkorong-világbajnokság nyitónapján, a házigazda Románia az esti programban Nagy-Britannia ellen játszik.

Sepsiszentgyörgyre a Steaua látogat, sok focimeccs, pályán a magyar női kéziválogatott – a szombati sportműsor

Fontos találkozó előtt a Sepsi OSK a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásában. Egymást érik a meccsek.

Székely sikerek a hazai jégen: Csíkszeredában rendezték az országos bajnokságot

A Vákár Lajos Műjégpálya adott otthont idén a romániai rövidpályás gyorskorcsolya országos bajnokságnak, amelyet a Csíkszeredai Sportklub szervezett. A viadalon az ország legjobb versenyzői több korosztályban és különböző távokon mérték össze tudásukat.

Labdarúgás, minden mennyiségben – a pénteki sportműsor

Tenisszel indul a pénteki kínálat, ám kora délutántól már a labdarúgás kerül főszerepbe: pályán a topligák csapatai, miközben a román másodosztályban és az élvonalban is folytatódnak a küzdelmek.

A svéd asztalitenisz ifiválogatottal edzőtáborozik a székelyudvarhelyi csapat

Egy hétig Székelyudvarhelyre érkezett a svéd U13-as és U15-ös fiú asztalitenisz-válogatott, a helyi ISK hasonló korosztályú együttesével tartanak közös edzéseket.

Élőben az Erste Liga döntője, a kézi BL és az Európa Liga – csütörtökön a tévében

Elkezdődik a várva várt döntő az Erste Ligában a Brassói Corona és a Gyergyói Hoki Klub között, a labdarúgó Európa Ligában és a Konferencia Ligában a negyeddöntő első mérkőzéseit játsszák, a kézilabda BL-ben a playoffban szerepel a Veszprém.

Sérülten is aranyra tör a székely világelső

Nemrég az egyik edzésen sérülést szenvedett a Góbék Teqball Team klasszisa. Györgydeák Apor felépülése jól halad, a tornagyőzelemért áll asztalhoz a hétvégi brüsszeli versenyen.

Jön a történelmi Erste Liga-döntő, kiélezett csaták minden fronton – Helyzetbe hozunk!

Erdélyi fináléval folytatódik az Erste Liga, miközben az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is kulcsmeccseket vív. A Helyzetbe hozunk! legújabb részében a legfontosabb hokis, focis és futsalos történéseket vettük górcső alá.

Új korszak kezdődik a Hargita Rali történetében, jelentős változásokkal jön az idei kiírás

Új név és gyorsasági szakasz, átalakuló helyszínek – számos újdonsággal érkezik az idei Hargita Rali, amelyet április végén rendeznek meg Székelyudvarhelyen és környékén.

PSG–Liverpool és Barca–Atlético, kézi BL – a szerdai sportműsor

Újabb két negyeddöntőt rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A női kézilabdázóknál mind a magyar, mind a román válogatott mérkőzést játszik. A Szeged a legjobb nyolc közé juthat.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!