A székelyföldi sportolók vasárnap délelőtt az aktuális világbajnok, Suphawadi Wongkhamchan és Phakpong Dejaroen alkotta thailandi duó ellen játszottak. Nagyon kiélezett csatát vívtak a felek, Györgydeák és Barabási szetthátrányba kerültek, de sikerült kiegyenlíteniük. A döntő játszma közepéig szoros volt a küzdelem, aztán a thaiföldiek elhúztak, és már nem engedték ki kezükből a győzelmet.
Györgydeák Apor és Barabási Kinga lemaradt a fináléról és bronzérmet szerzett, mivel nem rendeznek kisdöntőt. A romániai válogatott tagjai így egy világbajnoki címmel és két harmadik hellyel zártak Vietnámban.
A szombati versenynapon Györgydeák Apor egyéniben két év után újra felért a csúcsra és visszahódította a világbajnoki címet, a döntőben két sima játszmában 12–4-re és 12–2-re diadalmaskodott a szerb Nikola Mitro ellen. Barabási Kinga akárcsak tavaly, idén is bronzérmet nyert, miután kiélezett összecsapáson három szettben elveszítette a brazil Rafaella Fontes elleni elődöntőt.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!