A György Szilárd, Kádár Tibor, Satoshi Aida, Kosiba Dániel, Schaffer Dániel és Alim Hirji alkotta londoni csapat tavaly jutott fel a legfelső osztályba, első célkitűzésük pedig a bennmaradás volt.
Ennek ellenére nagyszerűen szerepeltek, és az őszi mérkőzések után az első helyen álltak, amit az utolsó fordulóig sikeresen meg is tartottak. A vasárnap rendezett, mindent eldöntő mérkőzés előtt az Urban TTC-t egyetlen ponttal előzte meg az Ormesby csapata.
György Szilárdéknak tehát vasárnap mindenképpen győzniük kellett ahhoz, hogy a sikerért járó két ponttal megszerezzék a bajnoki címet. A japán Satoshit és az indiai származású Hirjit kivéve kizárólag magyarok alkotta csapat remekül kezdett.
György és Kosiba győzelme után Schaffer és Satoshi is behúzta mérkőzését. György folytatta nagyszerű játékát, és megszerezte a végső győzelmet jelentő ötödik sikert is, ezzel pedig az Urban TTC elhódította történelme első brit bajnoki címét.
A végeredmény 6–2 lett a londoniak javára, az utolsó három meccset már csak kötelességként kellett lejátszaniuk a pezsgőbontás előtt.
„Nagyon kemény bajnokság volt, idén nagyon megerősödött a mezőny, szerintem színvonalasabb és erősebb volt, mint a román vagy az olasz. Jelenleg öt-hat olyan csapat van a bajnokságban, amelynek játékosai világszinten a legjobb kétszázban vannak, közülük többen rendszeres részvevői a világbajnokságoknak is.
Nagyon élveztem, hiszen erős ellenfelekkel kellett játszanom, és meg is vertem őket” – nyilatkozta megkeresésünkre György Szilárd, aki román és olasz bajnoki címe, illetve magyar bajnoki bronzérme mellett most a brit elsőséget is gyűjteményében tudhatja. Ez a teljesítmény joggal nevezhető egyedinek az udvarhelyi sportéletben.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!