Hosszú kihagyás után folytatódott a világkupa-sorozat, azonban nem esett ki a formából a sepsiszentgyörgyi kerékpáros, hiszen időközben ott volt a párizsi olimpián, majd azt követően az országos bajnokságon szerzett aranyérmeket. Ezúttal Brazíliában tette próbára a tudását.
A résztvevők ismét egy nagyon nehéz, összetett, ugyanakkor látványos pályán álltak rajthoz, Molnár Ede pedig mindvégig meggyőzően tekert. Az élen a svéd Edvin Lindh végzett, míg másodikként Luiz Henrique Cocuzzi ért célba, a hazai szurkolók hatalmas örömére. Harmadikként érkezett a háromszéki sportoló, aki így Dél-Amerikából is éremmel térhet haza.
A sepsiszentgyörgyi Európa-bajnok összetettben megőrizte a negyedik pozícióját, a verseny pedig szeptember 29-én folytatódik Bengaluru (India) tartományban és végezetül november 3-án Rijád (Szaúd-Arábia) városában tesztelhetik tudásukat a sportolók. Az idei XCE világkupa-sorozat összesen nyolc állomásból tevődik össze.
A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.
Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!