Hétvégén zárult Csíkszeredában az ötödik alkalommal megrendezett nemzetközi asztalilabdarúgó-bajnokság, amely egyre nagyobb elismerésre tesz szert a sportágon belül.
Az esemény házigazdája a helyi Stickbreakers SE volt, amelynek elnöke, egyben játékosa Marschal István – aki a 2024-es román bajnok – értékelte a torna második, záró napját a Székely Sportnak.
„A mai napról azt mondhatom, hogy hasonlóképpen a tegnapihoz, egy erős mezőny volt, ami az erőviszonyokban is megmutatkozott. A dobogós helyezések ezúttal kivétel nélkül a magyarországi versenyzőkhöz kerültek. Két debreceni és egy budapesti játékos végzett az élen” – kezdte összefoglalóját Marschal.
Hozzátette, utóbbival, Mártonfi Istvánnal a bronzéremért vívott drámai meccsen veszített.
– mesélte.
A tizenkét érintéses játékszámban a 2021-es Európa-bajnok, Kovács Nándor diadalmaskodott, mögötte a magyar ranglistát vezető Matkó Péter végzett. A játéknem technikásabb, gyorsabb és látványosabb, mint a klasszikus szektorlabda, és egyre nagyobb népszerűségnek örvend.
„Ez a játék most van felfutóban Európában, elsősorban a fiatalok körében, mert sokkal több gól születik, mint a jóval stratégiaibb szektorlabdában. A gólzáporos mérkőzéseket jól jellemzi, hogy Kovács Nándor 52, Matkó Péter 45, Mártonfi István 42, míg Marschal István 33 gólt szerzett a nap során. Ez is mutatja, mennyivel dinamikusabb a tizenkét érintéses szakág, amely a brazil focit idézi, olyan, mintha tíz csatár lenne és egy kapus” – emelte ki a tavalyi román bajnok.
A szervezés kapcsán a házigazda elmondta, hogy ötödik alkalommal rendezték meg ezt a nemzetközi tornát. „Ez akár öndicséretként is hangozhat, de érezhetően olajozottabban működött minden, évről évre fejlődünk.
– fogalmazott elégedetten a Stickbreakers SE elnöke.
A verseny különös jelentőséggel bírt, mivel a román válogatott világbajnoki kvalifikációs sorozatának egyik kiemelt állomása volt. „Ez már a második állomás az idei sorozatban, összesen négy lesz, ezek alapján áll össze a román válogatott kerete” – ismertette Marschal István.
A cél a világbajnokságon való szereplés, a legjobb nyolc helyezett – külön-külön a szektorlabda és a tizenkét érintéses játéknem esetén – kvalifikálja magát a világversenyre. A torna tehát nem csupán egy látványos sportesemény volt, hanem komoly tétet is hordozott a versenyzők számára.
Nemzetközi asztalilabdarúgó-torna, tizenkét érintéses szakág, eredmények:
1. hely, Kovács Nándor, DSC-ALE, Debrecen
2. hely: Matkó Péter, DSC-ALE, Debrecen
3. hely: Mártonfi István, Vasi Gombfoci Egyesület – Szombathely, Budapest
4. hely: Marschal István, Stickbreakers SK, Csíkszereda
5. hely: Major Bencze, DSC-ALE, Debrecen
6. hely: Bajkó Mihály, Stickbreakers SK, Csíkszereda
7. hely: Krejcik Péter, Stickbreakers SK, Kolozsvár
8. hely: Moldován Károly, Energofish, Marosvásárhely
9. hely: Németh Gyula, Stickbreakers SK, Székelyudvarhely
10. hely: Dr. Havas Péter, Energofish, Marosvásárhely
11. hely: Bors Attila, Stickbreakers SK, Csíkszereda
12. hely: Bodó Attila, Stickbreakers SK, Csíkszereda
13. hely: Csutak Zsolt, Stickbreakers SK, Csíkszereda
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!