Szombaton világbajnokok, kontinensbajnokok, nemzetközi ranglistás játékosok és hazai kiválóságok mérték össze tudásukat a Márton Áron Főgimnázium sporttermében. Összesen 13 asztalon zajlottak a mérkőzések, amelyek menete – jobban megfigyelve – leginkább a sakkhoz hasonlítható. Két játékos egymással szemben, miniatűr futballpályákon, lenyűgöző precizitással és koncentráció közepette pattogtat korongokat, amelyek egy gombméretű és ahhoz hasonló „labdát” irányítanak.
A tornán tiszteletét tette a többszörös világ- és Európa-bajnok romániai élversenyző, Pákai György is, aki negyedik helyezést ért el a szombati versenyen.
A szektorlabda hazai kiválósága a Székely Sportnak elmondta: morálisan nem tudott jelen lenni, a családjában történt haláleset miatt, ami rányomta bélyegét a teljesítményére.
„Kedvem sem volt játszani. Azért jöttem el, hogy a részvételemmel megtiszteljem a házigazdákat, szívüket-lelküket beletették a szervezésbe, és nem tudtam megtenni, hogy ne vegyek részt. De nem volt kedvem gombfocizni, az biztos” – mesélte kedvtelenül az élsportoló.
A verseny rövid összegzéseként elmondta, hogy a lehető legerősebb mezőny vett részt a szombati tornán.
„Pár nagy név hiányzott, de a legnagyobbak közül sokan itt voltak. Szatmári Karcsi – akivel tavaly a döntőt játszottam – nyerte a versenyt, meg a világranglistán pillanatnyilag ő van az első helyen. Úgyhogy ez is igazolja a verseny valódi erősségét” – értékelte a torna színvonalát.
A sportág hazai helyzetével kapcsolatban kifejtette, hogy szerinte Romániában mindenképpen Erdélyben van a legjobb és legerősebb gombfociélet.
– foglalta össze a marosvásárhelyi sportoló.
Az eseményt nemzetközi szakmai érdeklődés is övezte. Mártonfi István, a Nemzetközi Asztalilabdarúgó-konföderáció elnöke játékosként is tiszteletét tette a csíkszeredai megmérettetésen. Az ötödik Stickbreakers Kupa megrendezése kapcsán az elnök elmondta, hogy ez egy nemzetközi verseny, amely a Magyar Asztalilabdarúgó Szövetség, valamint a Nemzetközi Szövetség versenynaptárában is szerepel.
„Úgy gondolom, hogy ez az egyik nagyon fontos versenyünk, mert itt két szakágunk is versenyt rendez – a szektorlabda és a tizenkét érintéses –, illetve ez az egyetlen romániai open, amely jelenleg a nemzetközi versenynaptárban szerepel” – fejtette ki Mártonfi.
Hozzátette, hogy nagyon erős és rangos a mezőny:
„A nemzetközi ranglistának az első húsz játékosából tizennégy itt van, tehát a brazil és spanyol játékosok hiányoznak. Szerintem színvonalas a torna, nagyon jó a helyszín, nagyon jó a szervezés” – zárta értékelését a versennyel kapcsolatban.
Nemzetközi asztalilabdarúgó-torna, szektorlabda szakág, eredmények:
1. hely – Szatmári Károly, Váci Forte, Vác
2. hely – Szatmári Tamás, Testvériség SE, Budapest
3. hely – Simon Ferenc, Marosvásárhelyi EK, Marosvásárhely
4. hely – Pákai György, Vasi Gombfoci Egyesület, Szombathely
5. hely – ifj. Farkas Gábor, Vasi Gombfoci Egyesület, Szombathely
6. hely – Kondor Gábor, Testvériség SE, Budapest
7. hely – Deme Gyula, ALC KSE, Szeged
8. hely – Mártonfi István, Vasi Gombfoci Egyesület, Szombathely
9. hely – Moldován Károly, Energofisch, Marosvásárhely
10. hely – Varga Ervin, Energofisch, Marosvásárhely
11. hely – Valics Lehel, Energofisch, Marosvásárhely
12. hely – Soós János, Marosvásárhelyi EK, Marosvásárhely
13. hely – Lukács Viktor, Testvériség SE, Budapest
14. hely – Bajkó Mihály, Stickbreakers SE, Csíkszereda
15. hely – Komancsik Zsolt, Csíkfalva Warriors, Csíkfalva
16. hely – Papp-Takács Sándor, ALC KSE, Szeged
17. hely – Komancsik Sándor, Csíkfalva Warriors, Csíkfalva
18. hely – dr. Havas Péter, Energofisch, Marosvásárhely
19. hely – Marschal István, Stickbreakers SE, Csíkszereda
20. hely – Gyenes Gábor, ALC KSE, Szeged
21. hely – Matkó Péter, DSC-ALE, Debrecen
22. hely – Krejcik Péter, Stickbreakers SE, Csíkszereda
23. hely – Plemics Stevan, ALC KSE, Szeged
24. hely – Csutak Zsolt, Stickbreakers SE, Csíkszereda
25. hely – Bodó Attila, Stickbreakers SE, Csíkszereda
26. hely – Németh Gyula, Stickbreakers SE, Csíkszereda
A csíkszeredai nemzetközi asztalilabdarúgó-torna vasárnap 9 órától a Márton Áron Főgimnázium sporttermében, a 12 érintéses játékformával folytatódik.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!