HIRDETÉS

Bravúros izlandi pontszerzés Argentína ellen

Fotó: Agerpres/AP/Victor Caivano

Izland válogatottja szállította a labdarúgó-világbajnokság első meglepetését, szombaton délután pontot rabolt a világbajnoki címre törő Argentínától. A meccsen Lionel Messi büntetőt rontott.

Izland, kiscsapathoz méltóan védekező taktikát választott Argentína ellen – ez a 4–5–1-es felállásukból is jól látszott –, és átengedte a kezdeményezést a jóval esélyesebb ellenfélnek. A kezdeti ellenfélfelmérős játék után felpörögtek az események, előbb Bjarnason hagyott ki egy nagy lehetőséget, majd Sergio Agüero megszerezte a vezetést az Albicelestének.

Az európaiak nem estek kétségbe, gyorsan rendezték soraikat, és négy perc alatt egyenlítettek: Sigurdsson labdáját Willy Caballero csak kiütni tudta, az érkező Finnbogason pedig a kapuba vágta a labdát.

Rögtön visszaálltak az izlandiak, az argentinok pedig úgy járatták körbe a labdát, mint a

kézilabdameccseken a támadó együttes,

de sehogy sem találták a rést a védelmen, hiányzott a beálló, azaz egy igazi erőcsatár. A lengyel Szymon Marciniak játékvezető mindkét csapat játékosainak borzolta az idegeit, hiszen a kétes helyzetekben (volt bőven mindkét oldalon) rendre továbbot intett – egy izlandi kezezést néztek vissza a VAR-ral, amire jogosan nem adtak büntetőt.

A hajrában az addig nagyon beszorított Izland is felért az argentin kapuig, és Sigurdssonon múlt, hogy nem előnyben mentek pihenni.

A második játékrészben sem változott a forgatókönyv, Izland tíz emberrel védekezett, Argentína pedig kereste a rést a masszív védelmi falon.

Legnagyobb sztárjuk, Lionel Messi sem fogott ki jó napot, számtalanszor próbálkozott, gólt viszont még büntetőből sem tudott szerezni,

a 64. percben Haldorsson szép vetődéssel hárította a lövést. Kis statisztika: Messi a legutóbbi hét, az FC Barcelonában vagy az argentin válogatottban elvégzett tizenegyeséből négyet kihagyott.

A hajrá közeledtével pályára lépett Higuaín is, de az izlandiak nagyon fegyelmezett védekezéssel hatástalanították az argentin rohamokat, és megérdemelten szerezték meg az egy pontot.

Labdarúgó-világbajnokság, D csoport, 1. forduló:
Argentína–Izland 1–1 (1–1)
Moszkva, Szpartak Stadion, 44 190 néz. Vezette: Szymon Marciniak (lengyel).
Gólszerzők: Agüero (19.), illetve Finnbogason (23.).
Argentína: Caballero – Salvio, Otamendi, Rojo, Tagliafico – Biglia (Banega, 54.), Mascherano, Meza (Higuaín, 84.) – Messi, Agüero, Di María (Pavón, 75.). Szövetségi kapitány: Jorge Sampaoli.
Izland: Halldórsson – Magnússon, R. Sigurdsson, Árnason, Saevarsson – Hallfredsson, Gunnarsson (Skúlason, 76.) – Bjarnason, G. Sigurdsson, Gudmundsson (Gíslason, 63.) – Finnbogason (Sigurdarson, 89.). Szövetségi kapitány: Heimir Hallgrímsson.

Labdarúgó-világbajnokság, 2018, Oroszország, D csoport
M GY D V GK P
1. Horvátország 3 3 0 0 7–1 9
2. Argentína 3 1 1 1 3–5 4
3. Nigéria 3 1 0 2 3–4 3
4. Izland 3 0 1 2 2–5 1

További program, szombat
19 órakor C csoport: Peru–Dánia
22 órakor D csoport: Horvátország–Nigéria

Vasárnap
15 órakor E csoport: Costa Rica–Szerbia
18 órakor F csoport: Németország–Mexikó
21 órakor E csoport: Brazília–Svájc

Kapcsolódó

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

A Sepsi a legaktívabb, szétszedik az Oțelult – átigazolási körkép a Szuperligában

Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.

Pénzügyi válság sújtja a Szuperligát, már négy klub került a padlóra

Nem ér véget a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok pénzügyi instabilitása, a Galaci Oțelul és a Petrolul Ploiești után két másik csapat került a padlóra.

Székelyhon

Rendőrautó és személygépkocsi balesetezett Székelyudvarhelyen – frissítve

Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.

`
Krónika

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster

A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.

Krónika

Tánczos Barna a Krónikának az „elhalasztott” nyugdíjemelésről, a közös teherviselés szükségességéről

A 2025-ös év legyen a józan ész éve, amely a kiszámíthatóság és a közös felelősség, közös teherviselés, a szolidaritás éve – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Tánczos Barna pénzügyminiszter, helyettes kormányfő.

Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Ez is érdekelheti

A székely rangadó helyett a budapesti hokiderbi a tévében

A Csíkszeredai Sportklub és a Gyergyói Hoki Klub csatája helyett az Újpest–Ferencváros összecsapást követhetjük hétfőn este a televízióban a jégkorong Erste Ligából. Tenisz, terepkerékpározás és kosárlabda, valamint angol és olasz foci még a programban.

Téli sportok, angol és olasz foci vasárnap a képernyőn

A téli sportok kedvelői biztosan találnak maguknak néznivalót a vasárnapi sportműsorban, amelyben több angol és olasz bajnoki labdarúgómeccs szerepel, de más csapatsportágak és terepkerékpározás is található a kínálatban.

Meccs az Erste Ligából, olasz foci, téli sportok – a szombati sportműsor

Újabb mérkőzéseket rendeznek a jégkorong Erste Ligában, ezúttal Miskolcról közvetítik az összecsapást. A téli sportágak zöme képernyőn, ahogy a Serie A találkozói is.

Mégsem indul az Ausztrál Openen Simona Halep

Simona Halep csütörtökön bejelentette, hogy egészségügyi problémák miatt nem tud részt venni az aucklandi tornán és az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, amelyekre szabadkártyát kapott a szervezőktől.

Alpesi sí, terepkerékpár és labdarúgás a pénteki kínálatban

Nem túl bő a választék karácsony harmadik napján, de azért van, amit nézzünk a képernyőn, a nap első felében alpesi sí és terepkerékpár, este pedig két angol és egy belga bajnoki labdarúgó-mérkőzés szerepel a programban.

Egy úszót választottak a legjobb európai sportolónak

Leon Marchand, a párizsi olimpia legeredményesebb sportolója végzett az élen az európai hírügynökségek 2024 legjobb európai sportolóiról rendezett szavazásán.

A focimeccsek mellett mérkőzés az Erste Ligából – a csütörtöki sportműsor

Szokás szerint futballfordulót rendeznek Angliában, mellette találkozók Skóciából és Belgiumból. A jégkorong Erste Ligában is meccseket játszanak, egyet közvetít a televízió.

Egyszerre öt kontinensen is lehetne olimpiát rendezni – véli a NOB egyik elnökjelöltje

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) japán elnökjelöltje, Vatanabe Morinari szerint az öt földrészen, öt városban egyszerre lehetne rendezni nyári olimpiát.

Számadást adott az évről a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Fantasztikusnak titulálta a 2024-es évet a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK asztaliteniszcsapata. Mind a felnőtteknél, mind az utánpótláskorosztályoknál van amivel büszkélkedjenek.

Taroltak a Góbék teqballosai a párizsi szezonzárón

Mind a négy kategóriában bezsebelték az aranyérmet a Góbék Teqball Team sportolói a hétvégén Párizsban megrendezett szezonzáró versenyen.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!