„Nem csak edzőjük, nevelőjük is voltam”

– Utolsó alkalommal vett részt a múlt hétvégi Maros Kupa és Tóth Páll József emlékverseny szervezésében. Miért döntött úgy, hogy idén búcsút int az edzői pályafutásának?

– Igen, az idén rendeztem utoljára a 25 éve tartó emlékversenyt, és most el kell menjek nyugdíjba. Már három évvel átléptem a nyugdíjkorhatárt, és a törvény ennyit enged meg, hogy még tevékenykedjek. Meg szeretném köszönni a feleségemnek a támogatását, aki ezáltal segített a munkámban, a baráti körnek, amely mindig buzdított, hogy az akadályok ellenére csak előre tekintsek, illetve a megyei sporttanácstól is sok segítséget kaptam. Másrészt át szeretném adni a stafétát a fiataloknak, hogy ők vigyék tovább a munkámat, és ehhez sok sikert kívánok nekik.

Nagyon szeretném, ha Koós Evelinnek tudnám átadni a stafétát, aki az idén befejezi a tanulmányait, ami szükséges, hogy a továbbiakban az Iskolás Sportklubnál tudjon edzősködni. Benne látom az ambíciós és akarattal felruházott személyiséget, aki képes lesz rá, hogy ezt a tevékenységet továbbvigye a másik két edző, Farkas Kinga és Szeghalmi Andrea mellett.

– Hosszú évtizedeken keresztül tevékenykedett az Iskolás Sportklubnál. Mit sorolna a legnagyobb sikerei közé?

– 1979 óta vagyok a klubnál, amióta befejeztem az egyetemi tanulmányaimat. Nem kis erőfeszítés árán kerültem ide, mert nagyon nehezen lehetett beférkőzni, de akaratos ember voltam, és kitartottam az elhatározásom mellett.

Mellette számos úszó volt, aki az országos bajnokságtól kezdődően Balkán- és Európa-bajnokságon vett részt, mint Gábos Andrea, aki utóbbin ötödik és hatodik helyezést ért el. Ahogy összeszámolom, több mint 500 érmes helyezést szereztünk az országos bajnokságokon. Készítettem egy kimutatást a 2000-től errefelé, a dobogós helyezések száma pedig közel áll egymáshoz. Ezelőtt is voltak bajnokaink, mint Koós Lehel, Koós Evelin, Fazakas (Szeghalmi) Andrea, Csorbási János és még sokan mások.

Ez a sikeresség most beteljesedett a Maros Kupa és Tóth Páll József emlékverseny napja előtti estén, amelyen a volt tanítványaim közül akik tudtak, eljöttek. Olyan felemelő érzés volt újra találkozni velük, és láttam, hogy mindannyian örvendtek egymásnak. Az a csapat, amely velem együtt készült, olyan volt, mint egy igazi nagy család, és arra igyekeztem, hogy nem csak edzőjük legyek, hanem pedagógusuk, nevelőjük is, és tudásom szerint mindenre megtanítsam őket. Nagyszerű volt visszahallani tőlük, hogy mennyi mindent felhasználtak ebből a mindennapi életben, így azt gondolom, hogy nem dolgoztam hiába és valamit hagytam magam után, ami eddig és ezután is meghozza a termését.

– Milyen nehézségekkel kellett megküzdenie a karrierje során?

– Egy legenda az egész. Számos nehézséggel küszködtünk. Az uszoda hiánya mindenre rányomja a bélyegét, és ha van valami kis lehetőség arra, hogy dolgozzál, akkor foggal-körömmel kapaszkodsz belé, mindent elkövetsz annak érdekében, hogy nehéz körülmények között is jó eredményeket tudj elérni. Eleinte az egyetemi uszodában edzettünk, 12,5x4 méteres medencében, majd következett a Mircea Birău 25 méteres uszoda, ahol tulajdonképpen Trandafir Norbert sikere teljesedett ki.

Ami a víkendtelepen van, és hat éve működik, nagyon sokat lendített a marosvásárhelyi sporton, mind úszásban, mind vízilabdában, mert nagyon sok gyerek megtanult ott úszni, ami egy fantasztikus nyereség.

– Marosvásárhelyen jelenleg is nagyon sok fiatal, tehetséges úszó van. Hogyan látja, a pályafutásuk következő szakaszában is a hazai élmezőny tagjai lehetnek?

– Nagyon remélem, hogy igen. Legutóbb az iskolások országos bajnokságáról jöttünk haza, ahol sok dobogós helyezést szereztünk és a harmadikok lettünk a 22 klubot számláló mezőnyben. Bízom benne, hogy az edző kollégáim is sikeresen viszik tovább ezt a generációt. Fángli Henriettát lehet kiemelni, aki a tehetsége, a munkabírása és a szülők támogatása mellett ambíciós versenyző, nagyon akaratos, ez pedig nagyon sokat számít a sportban, így a sikerek is jönnek.