A romániai együttes két bravúros győzelemmel kezdte szereplését a vébé csoportkörében, Dél-Koreát és Tajvant is felülmúlta, csak a címvédő Kínától szenvedett vereséget.
Az egyenes kieséses szakaszban is remekeltek Szőcs Bernadették, a legjobb tizenhat között Hollandia, a nyolcaddöntőben drámai csatában Egyiptom ellen diadalmaskodtak.
A pénteki esti negyeddöntőben Franciaország volt Románia ellenfele, a tét pedig nem más, mint az éremszerzés volt.
Az első párosításban hátrányba kerültek a romániai asztaliteniszezők, Adina Diaconu 3–2-re maradt alul a kínai származású Jia Nan Yuannal szemben. Ezt követően Szőcs Bernadette-nek sikerült kiegyenlítenie az állást, miután szintén öt játszmában nyert Prithika Pavade ellen.
A harmadik mérkőzésen Andreea Dragomannak négy szett is elegendő volt Charlotte Lutz legyőzéséhez, ezzel Románia átvette a vezetést. Ezután újra Szőcs Bernadette lépett asztalhoz, aki ugyan elveszítette az első játékrészt Jia Nan Yuan ellen, de fordítani tudott és végül szintén négy szettben kerekedett felül, ezzel pedig lezárta a párharcot.
Az Európa-bajnoki ezüstérmes Románia 3–1-re győzött és bejutott a legjobb négy közé, ahol szombaton 14.30-tól ismét a nagyhatalom Kínával találkozik.
Szőcs Bernadették ezzel a sikerrel bebiztosították legalább a bronzérmet, a tornán ugyanis nem rendeznek kisdöntőt, így a női válogatott 26 év után szerzett ismét dobogós helyezést a világbajnokságon.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!