Először lépett szőnyegre az egyéni magyar országos bajnokságon Biró Krisztián, akinek azonban a közeg nem volt ismeretlen, tavaly a csapatversenyben is birkózott. A Marosvásárhelyi VSK sportolója a Ferencvárossal kötött megállapodás értelmében a zöld-fehéreket képviselte a hónap első felében a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémián zajlott felnőtt viadalon. Színvonalas mezőny gyűlt össze, a versenyzők között több Európa- és világbajnok is felsorakozott.
Biró Krisztián a szabadfogású birkózók 86 kilogrammos súlycsoportjában volt érdekelt, amelyben mindhárom mérkőzését technikai fölénnyel nyerte meg, a megmérettetés végén megszerezte a magyar bajnoki címet.
Sérülten versenyeztem, mivel bokaproblémáim voltak. Nagyon örülök, hogy ezen túl tudtam lépni, nem súlyosbodott, és képes voltam sérült bokával is nyerni” – fogalmazott a Székely Sport érdeklődésére Biró Krisztián.
A tehetséges birkózó ismertette, hogy nemrég Németországban is részt vett egy versenyen, meghívót kapott az ottani csapatának százéves évfordulója alkalmából rendezett megmérettetésre. Ezen szintén jól teljesített, mind a négy meccsét megnyerte, elmondása szerint
ez egy nagyon jó löket volt számára az őszi szezonra, hiszen szeptembertől decemberig tizennégy hétvégén folyamatosan birkózik majd a német Bundesligában, ahol tavaly is képviseltette magát.
Az év második felében sűrű lesz a programja a versenyek szempontjából, a megterhelő németországi sorozat mellett a román felnőtt és U23-as, valamint a magyar U23-as országos bajnokságon is szeretne indulni.
Biró Krisztián elárulta, továbbra sem mozdult előre az ügye a román birkózóválogatottnál, miután az év elején a moldovai edzőtáborban hátrányos megkülönböztetésben volt része a magyarsága miatt.
„Egyelőre nem történt előre lépés, mindössze egy személy vette fel a kapcsolatot velem a birkózószövetség fegyelmi bizottságától, neki elmondtam az én szemszögemet.
– fejtette ki a Székely Sportnak a többszörös román bajnok birkózó.
Hozzátette, hogy továbbra is nyitott lenne a román válogatotthoz való visszatérésre, de az a baj, hogy telik az idő, és ameddig itthon készül, nem tudja azt a szintet tartani, mint a külföldi versenyzők, mert nekik sokkal jobb felkészülési körülményeik vannak.
Arra a kérdésünkre, hogy amennyiben nem változik a helyzet, elképzelhető az is, hogy bekerül a magyar válogatottba, Biró Krisztián úgy válaszolt, komolyan elgondolkodik ezen a lehetőségen.
A budapesti ob-n ugyanis több edző is felajánlotta neki, hogy megtennék a szükséges lépéseket az országváltáshoz, ő azonban egyelőre kivár, hogy milyen fejlemények lesznek a román szövetségnél.
„Nem mondom azt, hogy igen, sem azt, hogy nem. Benne lehet a pakliban, hogy a magyar válogatottban birkózzam, de az is, hogy már csak az országos bajnokságon és a német ligában. Még fiatal és ambíciós vagyok, meglátjuk, hogy mit hoz a jövő” – zárta sejtelmesen nyilatkozatát Biró Krisztián.
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Három Sepsi-SIC-nél töltött idény után új fejezetet nyitott pályafutásában Márton Evelyn. A húszéves irányító a Bukaresti Știința színeiben 43 percet játszott és három gólt szerzett élvonalbeli bemutatkozásán.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!