Hirdetés

Bikes N’Roses a marosvásárhelyi Rózsák-terén

A kerékpárversenyre mind hivatásos, mind amatőr sportolók benevezhetnek. Képünk illusztráció
Fotó: Pál Árpád

2018. június 22., 14:34

Hosszas szünet után vasárnap Marosvásárhely ismét egy nagyszabású kerékpárversenynek lesz a helyszíne. Ezt megelőzően szombaton autóversenyt is rendeznek.

2018. június 22., 14:34

Az önkormányzat és a Road Grand Tour közötti megállapodásnak köszönhetően az egyik legfontosabb hazai országúti versenysorozat kanyarodik a városba. A szervezők közlése szerint a verseny nyitott minden kerékpárrajongó számára, így

a megmérettetésre mind hivatásos, mind amatőr sportolók benevezhetnek, a két kategóriát külön díjazzák.

Hirdetés

A főtérről elrajtoló verseny látványosnak ígérkezik: a résztvevőknek a Rózsák terén – innen ered a vetélkedő elnevezése is – és a környező utcákon kirajzolt mintegy három kilométeres útvonalon kell végig tekerniük.

A kerékpárosok technikai- és állóképessége meghatározónak ígérkezik, ugyanis mindannyian meg kell másznia a Bolyai utcát, a síkterületi sprintek szerepe pedig hangulatfokozó lehet sportolók és nézők számára egyaránt.

„Megkedveltetni a biciklizést"

„Marosvásárhely egy olyan központ, amely

az évtizedek során mindig kitermelte a fiatal, tehetséges kerékpárosokat.

Magam is itt vettem részt Románia egyik legszebb megmérettetésén, a Rózsák terén kialakított körversenyhez pedig igencsak kellemes emlékek fűznek. Örülök, hogy az illetékes hatóságok is érdekeltnek mutatkoznak, és hozzájárulnak a verseny megszervezéséhez” – nyilatkozta Alexandru Ciocan, a Road Grand Tour ötletgazdája és főszervezője.

A kezdeményező ugyanakkor reméli, hogy az amatőrök felé való nyitással még inkább megkedvelteti a biciklizést a fiatalság körében.

Az idők során Marosvásárhely a romániai és a nemzetközi kerékpársport néhány fontos momentumának volt a színhelye. Számos alkalommal itt haladt át, vagy futott célba Románia körversenye (Turul României), a Székelyföld körversenye, de a közönség még emlékezhet az Erdély-kupa vagy a Szövetség-kupa futamaira is.

Autóverseny a főtéren

A valamikori motorversenyek hangulatát hivatott felidézni az az autóverseny, amelyet szombaton szerveznek Marosvásárhely főterén. A városba érkező hazai és külföldi versenyzők a Super Rally Marosvásárhely nevet viselő futamon mérik össze maguk és verdáik tudását és erejét.

A futam lényegében a Super Rally országos bajnokság első fordulója, amely a Time Attack részét képezi. A főtéren kialakított pályán több ezer lóerő dübörög majd, a trófeát pedig a leggyorsabb pilóta viheti haza. A szombati futam keretében több mint harminc pilóta áll rajthoz: drift-, rali-, ügyességi és gyorsulási pályaversenyzők.

A közönség ugyanakkor számos négykerekű, száguldó ékszert csodálhat meg. Az 1,8 kilométer hosszú utcai pályán

három Ferrari is dübörögni készül, az egyik kormánya mögött a többszörös hazai bajnok, Mihai Leu ül.

Az ismertebb romániai autósok közül itt lesz továbbá Titi Aur és Vali Porcişteanu. Ugyanakkor olyan szuperautókat lehet szemügyre venni, mint

a Porsche 997 GT3, a Ferrari 458 vagy az együléses Osek és Tatuus.

Az AMC Racing Sportklub, a Román Autósport-szövetség és a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal által szervezett kétnapos nemzetközi rendezvény

már pénteken elkezdődik, amikor a várban ünnepélyes keretek között bemutatják a csapatok tagjait és versenyautóit.

Az esemény miatt a helyhatóságok teljes forgalomlezárást rendeltek el pénteken és szombaton a Rózsák-terén, a Bolyai utcában, a Sáros utcában és a Petőfi-téren.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Korai bombagóllal nyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda (videóval)

A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.

Kinda Géza: az olimpiai kijutás egy mérföldkő, a lányokról nagyjából lekerült a nyomás

Pénteken elkezdődik az olaszországi téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina ad otthont. Az év egyik legnagyobb sporteseményén négyen képviselik Székelyföldet: Mandel Kata és Bartalis Henrietta hódeszkások, valamint edzőik, Kinda Géza és Reisz Zoltán.

Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Pontosabban lőttek a hollandok, ötöspárbaj után Eb-ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott ezüstérmet szerzett a funchali Európa-bajnokságon, miután a döntőben a rendes játékidőben elért 10–10-es döntetlent követően ötméteresekkel 15–13-ra alulmaradt Hollandiával szemben.

Az Eb-aranyért szállnak vízbe a magyar csajok, foci és tenisz – a csütörtöki sportműsor

A hollandok lesznek az ellenfelei a magyaroknak a női vízilabda Európa-bajnokságon. Zárul a labdarúgó Szuperliga 25. fordulója. Folytatódik a téli olimpia.

Szegeden is kitettek magukért a csíkszéki cselgáncsozók

Eredményesen zárták az idei első Első Beton – Magyar Kupát a csíkszéki utánpótlás dzsúdósok: a rangos nemzetközi tornán öt ország kilencszáz judokája lépett tatamira, a három csíkszéki klub versenyzői pedig összesen tizenegy érmet szereztek.

Csillog-villog a Sepsi Aréna új padlóburkolata

Az előzetes várakozásokhoz képest hosszabb ideig tartott, ám megérte várni: új, kiváló minőségű, többfunkciós padlóburkolatot került a Sepsi Arénába, amely várhatóan hosszú évekig szolgálja majd Sepsiszentgyörgy sportéletét.

Idegenben játszik az FK Csíkszereda és a CFR, kezdődik a téli olimpia – a szerdai sportműsor

Újabb kiszállás vár az FK Csíkszeredára és a Kolozsvári CFR együttesére, közben megkezdődnek a téli olimpia küzdelmei is. A kínálatban kerékpár, futsal, kosárlabda, sznúker és röplabda is szerepel.

Döntőbe jutott a magyar női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután az elődöntőben ötméteresekkel 12–11-re legyőzte a görög csapatot.

Közel egy tucat érmet szereztek a székelyföldi dzsúdósok a kolozsvári viadalon

Eredményes hétvégét zártak a székelyföldi korosztályos dzsúdósok a kolozsvári Transilvania Kupán, ahol tizenegyen állhattak dobogóra.

Átalakulóban az FK, hokis meglepetések és az időkérés árnyoldala – Helyzetbe hozunk!

A legújabb részben górcső alá vesszük az FK Csíkszereda háza táján zajló komoly játékosmozgásokat. Megvitatjuk a télies viszonyok hatását a meccshangulatra, valamint kielemezzük a fehérvári utánpótlásnevelésnek Erste Ligára gyakorolt hatását.

Az Eb-döntőért küzd a magyar vízilabdacsapat, hétközi forduló kezdődik a Szuperligában

A görögökkel játszik a magyar női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokság első elődöntőjében, három mérkőzéssel elkezdődik a hétközi forduló a labdarúgó Szuperligában. Kupameccsek mellett tenisz, sznúker és pályakerékpározás található a keddi kínálatban.

Focimeccsek, tenisz és kerékpár – a hétfői sportműsor

Zárul a labdarúgó Szuperliga 24. játéknapja, bajnoki mérkőzések az olasz, a spanyol bajnokságból és az NB II-ből. Pályakerékpár-Eb, tenisztornák.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!