A Csíkszeredai ISK sportolója számára befejeződtek a versenyek, Kalamár Zsolt tanítványa az 500 méteren a 20., 1000 méteren a 18., 1500 méteren pedig a 11. helyen zárta a megmérettetést. Annak tudatában, hogy szinte semmilyen támogatást nem kaptak a felkészülés során a romániai sportvezetéstől, Romániában pedig évek óta nincs működő szakszövetsége a korcsolyázóknak – az eredmények minden elvárást felülmúlnak.
Kalamár Zsolt azt nyilatkozta telefonon a Székelyhonnak, hogy úgy érzi, többet is ki lehetett volna hozni ebből a versenyből. „Jól indult az első nap, tanítványom a 11. helyen zárta az 1500 métert, aztán másnap következett az 500 méteres táv, Nóra kedvence és egyben erőssége is.
Sajnos, nem úgy alakultak a dolgok ahogy terveztük. A kizárás pedig nagyon megviselte Nórát. Úgy érzem, nem sikerült teljesen felállnia lelkileg a kizárás után, nagyon megviselte, és ez rányomta a bélyegét a harmadik napi teljesítményére. Az 1000 m selejtezőiből simán kvalifikálódott, de a negyeddöntőből már nem sikerült továbbjutni. Nem volt meg benne a kizárás előtt érezhető tűz.
– mondta el Kalamár.
Az EYOF harmadik versenynapján szenzációsan teljesítettek a magyarországi rövidpályás gyorskorcsolyázók, háromból három arany a magyar mérleg: 1000 méteren a lányoknál Szigeti Dóra, a fiúknál Major Dominik győzött, 2000 méteres vegyes váltóban pedig Magyarország ellentmondást nem tűrően nyert.
Jó eredményeket értek el Románia képviselői síalpinizmusban az ifjúsțgi téli olimpiai napokon, kedden: Lorena Azota Bolîndu az 5., Tudor Zaharia Dobre a 13., Alexia Maria Blajiu pedig a 27. helyen végzett. A fiúk versenyén 34-en, a lányoknál pedig 27-en álltak rajthoz.
Biatlonban, a lányok 6, a fiúk pedig 7,5 km-es sprintpróbája szerepelt műsoron, ahol Horia Nicolae Urs a 26., Maria Elisabeta Dicu az 51., Nicolae Zichil az 52., Andrea Nicoleta Șchiop pedig az 58. helyen végzett. Sífutásban, a 7,5 km-es szabadstílusú próbán Ionuț Alexandru Costea a 46. helyen zárt.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!