Hirdetés

Barta Nórát kizárták az 500 méteres versenyszám negyeddöntőjéből

Nem így tervezte el a versenyzését
Fotó: Forrás: COSR

Balszerencsésen sikerült Barta Nóra rövidpályás gyorskorcsolyázó számára a második nap az Olaszországban zajló 16. Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF).

2023. január 24., 11:05

Az 1500 méteren vasárnap 11. helyezett sportolót hétfőn, az 500 méteres versenyszám negyeddöntőjében, egy szabálytalannak ítélt előzés miatt kizárták.

Hirdetés

A Csíkszeredai ISK versenyzője az 500 méteres verseny első körében magabiztosan jutott tovább, bekerült a legjobb 20 közé. A negyedik negyeddöntőben második, továbbjutást jelentő helyen végzett, a videóelemzés után azonban a zsűri kizárta, így a 20. helyre rangsorolták – 27 induló közül.

•  Fotó: Forrás: COSR Galéria

Fotó: Forrás: COSR

„Sajnos, ez a második alkalom versenyzői pályafutásom alatt, hogy kizárattam magam egy versenyen. A futamra úgy álltam fel, hogy mindent vagy semmit, ez így is lett. A külső pályáról rajtoltam, és ez nem sikerült túl jól. Ment a futam, ott voltam, de ahogy kicsúszott az olasz ellenfelem, én és az előttem lévő holland lány is elveszítettük a nyugodtságunkat, és megtörtént a baj.

A következő kanyarbemenetelnél megpróbáltam megelőzni a holland lányt, de ez nem sült el jól. Mikor elesett, már tudtam, hogy ez nem volt tiszta előzés, de az utolsó körben még megelőztem a belgiumi ellenfelemet is, így másodiknak értem célba, ami elődöntőt jelentett volna.

Mikor leszálltam, és hallottam, hogy kizártak, nagyon csalódott voltam. Nem az járt a fejemben, hogy bár ne tettem volna így, hisz nem biztos, hogy még lett volna esélyem az élre törni, vagyis döntős lenni.

Amikor a kivetítőn megláttam, hogy kizártak, sírva fakadtam a csalódástól, hiszen ez a kedvenc távom, és itt számítottam a legjobb eredményre. Félek, hogy nem csak én vagyok csalódott, hanem az edzőm, barátaim, családom és mindenki, aki hitt bennem.

•  Fotó: Forrás: COSR Galéria

Fotó: Forrás: COSR

Az edzőm tanácsára már a holnapi 1000 m-re koncentrálok. Nagyobb a nyomás, hisz ez az utolsó esélyem bebizonyítani mindenkinek, hogy vannak nekem is rossz napjaim, de többre vagyok képes” – nyilatkozta Barta Nóra a Székelyhonnak.

Ebben a versenyszámban kettős magyar siker született: Haltrich Luca arany-, míg Szigeti Dóra ezüstérmet szerzett. A fiúknál a szintén magyar színekben induló Jancsó Zalán ötödikként végzett. A rövidpályás-gyorskorcsolyázókra szerdán az 1000 méteres versenyszám vár.

A Friuli Venezia Giulia tartományban zajló megmérettetés második napján a romániai sífutók a klasszikus stílusú próbákban álltak rajthoz, ahol Ionuț Alexandru Costea a 10 km-es versenyszámban 62 induló közül 48. lett, míg Maria Toma 63 induló közül az 54. helyen végzett.

Síugrásban, Normálsáncon Andra Gheorghe 22. lett, míg Mircea Jipescu a 20., Alexandru Folea pedig a 37. helyen zárt. A lányoknál 22 induló volt, a fiúknál pedig 45 síugró állt rajthoz.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Rögbimeccs, újabb Szuperliga játéknap – a pénteki sportműsor

Tonga ellen játszik a román rögbiválogatott, a labdarúgó Szuperliga újabb fordulóját indítják, Katarban kezdődik a MotoGP-hétvége.

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!