Lehet, ha a szebeniek elleni meccsel búcsúzik a 2. Ligától és a labdarúgástól az ASA. Négygólos döntetlent játszott kedden este a listavezető Hermannstadt ellen a másodosztályú bajnokság 12. fordulójának záró mérkőzésén. Meglehet, hogy a csapat utolsó alkalommal lépett pályára a Sziget utcai stadionban.
Már a mérkőzés megrendezése is kérdéses volt, miután pénteken kimondták az ASA csődjét. Végül a marosvásárhelyi együttes a találkozó lejátszása mellett döntött (lehet azért, mert közvetítette a televízió). Jól tette, hiszen színvonalas, sok gólhelyzetet hozó meccset követhetett az a néhány száz néző, akik lehet, hogy utoljára látták pályára lépni az ASA-t.
A fiatal játékosok kilátástalan helyzetük ellenére megfelelő hozzáállással futballoztak, és az elején a horvát Luka Mijokovic szöglet utáni góljával vezetést szereztek. A bajnokság élén álló, jól összeszokott csapat benyomását keltő Hermannstadt azonban szünetig Lucian Dumitriu és Andrei Hergheligiu találataival megfordította az eredményt.
Aztán a második félidőben az ASA játékosainak összejött az egyenlítés Cosmin Sîrbu távoli, szépségdíjas góljával, amellyel a marosvásárhelyi csapat elérte a döntetlent és jobb gólkülönbségével visszavette hatodik helyét a ranglistán.
Könnyen lehet viszont, hogy mindezt hiába tette, hiszen egyelőre nem lehet biztosan tudni, mi történik a csapattal.
A mérkőzés után az ASA edzője, Marius Popescu közölte, a kerettel még edzést tartanak, készülnek a CS Baloteşti elleni szombati meccsre (idegenben játszanának).
Továbbá a csapatnak jövő héten szintén vendégként, az Unirea Slobozia otthonában is játszania kellene a Román Kupa legjobb 32 csapata között.
A klub nem működik hivatalosan, a vezetőségtől teljesen elhatárolódott Facebook-oldala viszont már tényként kezeli, hogy a keddi volt az együttes utolsó mérkőzése, és az élvonalban, illetve a másodosztályban töltött elmúlt kilenc évre való visszatekintésként felsorolta a kezdetben a FCM, majd az ASA színeiben pályára lépett játékosok és edzők hosszú névsorát.
A klubnak még lehetősége van megfellebbezni a törvényszék csődbe jutásról szóló döntését, és ezzel meghosszabbítaná a várakozást, de amennyiben ezt nem teszi meg, valószínűleg kilép a bajnokságból. Az odavágó-sorozatból még hét forduló van hátra, és ha a csapat többé nem lép pályára, törlik az eddigi eredményeit, mivel nem fejezte be a bajnokság első felét.
Ebben az esetben a mezőnyben a marosvásárhelyiek ellen győztes együttesek veszítenének, ugyanis levonják tőlük a három pontot, és azok amelyek kikaptak, kisebb előnyben lennének.
Labdarúgó 2. liga, 12. forduló: Marosvásárhely, Trans-Sil stadion, 300 néző:
Marosvásárhelyi ASA–Nagyszebeni Hermannstadt 2–2 (1–2),
gólszerzők: Mijokovic (14.), Sîrbu (66.), illetve Dumitriu (25.), Hergheligiu (35.).
ASA: Moga – Kilyén, Candrea, Iacob, Mendy – Mijokovic, Laso – Licu (Petra, 88.), Petriş (Panait, 80.), Sîrbu – A. Stoica (Băjan, 80.). Edző: Marius Popescu.
Hermannstadt: Căbuz – Tătar, Pîrvulescu, Crişan, Pamfile – I. Stoica, Dumitriu – Hergheligiu (Neacşa, 87.), Neagu (Roman, 79.), Petrescu (Popa, 71.) – Rusu. Edző: Alexandru Pelici.
Vezették: Cătălin Buşi (Râmnicu Vâlcea), Adrian Mărginean (Nagyenyed), Ovidiu Arusoaiei (Piatra Neamţ).
További eredmények:
Sportul Snagov–Zsilvásárhelyi Pandurii 0–0
Știința Miroslava–Szatmárnémeti Olimpia 2–1 (0–0)
Foresta Suceava–Dunărea Călărași 0–2 (0–1)
Nagyváradi Lucefărul–CS Afumați 1–2 (1–1)
Temesvári Ripensia–CS Balotești 1–2 (0–1)
Dacia Unirea Brăila–CS Mioveni 2–2 (2–0)
FC Argeș Pitești–Academica Clinceni 1–1 (0–1)
Chindia Târgoviște–Bukaresti Metaloglobus 3–0 (2–0)
Temesvári ASU Poli–Aradi UTA 2–1 (1–1).
Az élmezőny:
1. Hermannstadt 29 pont
2. Dunărea 28 pont (gól: 25–10)
3. Chindia 24
4. Academica 22
5. Mioveni 21
6. ASA 19 (22–18)
7. Temesvári Poli 19 (16–16)
8. Ripensia 17 (32–15)
8. FC Argeş 17 (15–10).
A részben magyar rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság mezőnye túl van két fordulón a csoportkörben. Vannak már biztos továbbjutók a középdöntőre.
A Bukaresti Steaua egykori kiváló hálóőre régóta egészségügyi problémával küzdött, pár hónapja nyílt szívműtéten is átesett. Sajnálatos módon az BEK-győztes kapus szervezete 65 éves korában, december 2-án feladta a küzdelmet.
A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte hétfőn az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálásának részleges eredményét rögzítő jegyzőkönyvet.
Amíg az RMDSZ kormányon lesz, Orbán Viktort nem nyilvánítják persona non gratának Romániában – szögezte le a Krónika kérdésére Kelemen Hunor hétfőn este a SZÁT ülését követően.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!