A teljes nevén Asociația Fotbal Club ASA 2013 néven szereplő alakulat problémái akkor kezdődtek, amikor 2016 márciusától csődvédelem alá került, előtte azonban 2015 júliusától zárolták a klub számláin levő mintegy 7 millió lejt (nagyjából 1,5 millió euró), amely ezzel fizetésképtelenné vált, és azóta rengeteg tartozást halmozott fel.
Az élvonalban töltött három év, majd a májusi kiesést követően az újraszervezéssel próbálkozó klubnak végzetes volt a Maros megyei prefektus múlt hónapi döntése, miszerint megtámadta a helyi önkormányzati támogatás kiutalását.
– nyilatkozta Cristian Chertes, az ASA vezérigazgatója.
A csőd bejelentésével a szabályzat egyértelműen kimondja, hogy az érintett klubot ki kell zárni jelen esetben a másodosztályú bajnokságból, de Chertes várja az ügyvédek felvilágosítását.
A klubnak hét nap áll a rendelkezésére, hogy megfellebbeze a törvényszék döntését, és még az egyesület végleges felszámolásáig folytathatja a bajnokságot. Ilyen körülmények között viszont kérdésessé vált, hogy a 2. Liga ranglistáján 18 ponttal hatodik helyezett ASA lejátssza a pontvadászat 12. fordulójának kedden 19.30-tól kezdődő zárómérkőzését az eddigi listavezető Nagyszebeni Hermannstadt ellen.
A marosvásárhelyi csapat edzője, Marius Popescu – aki a szezont kezdő Bálint Lászlót, majd az átmeneti tréner Fekete Károlyt követte a kispadon – a Liga2.ronak úgy nyilatkozott, amikor egy hónappal ezelőtt elvállalta az ASA irányítását, mondták neki, hogy a klub ebbe a helyzetbe kerülhet.
Hozzátette, a játékosokkal együtt ők is várják a fejleményeket, de továbbra is készülnek, és remélik, hogy lejátsszák a keddi találkozót.
A forduló szombati mérkőzésein a Dunărea Călărași sorozatban kilencedik meccsét nyerte meg, ezúttal 2–0-ra a Foresta Suceava pályáján, így jobb gólkülönbségével átvette a vezetést a tabellán. Az élmezőnyben továbbá a Chindia Târgoviște a Bukaresti Metaloglobus elleni háromgólos hazai győzelmével megerősítette harmadik helyét, mögötte viszont döntetlent játszott idegenben az Academica Clinceni és a CS Mioveni is.
Labdarúgás, 2. Liga, 12. forduló:
Sportul Snagov–Zsilvásárhelyi Pandurii 0–0
Știința Miroslava–Szatmárnémeti Olimpia 2–1 (0–0)
Foresta Suceava–Dunărea Călărași 0–2 (0–1)
Nagyváradi Lucefărul–CS Afumați 1–2 (1–1)
Temesvári Ripensia–CS Balotești 1–2 (0–1)
Dacia Unirea Brăila–CS Mioveni 2–2 (2–0)
FC Argeș Pitești–Academica Clinceni 1–1 (0–1)
Chindia Târgoviște–Bukaresti Metaloglobus 3–0 (2–0),
Temesvári ASU Poli–Aradi UTA – vasárnap, 15.30,
Marosvásárhelyi ASA–Nagyszebeni Hermannstadt – kedd, 19.30.
Az élmezőny állása: 1. Dunărea 28 pont (gólkülönbség: 25–10), 2. Hermannstadt 28 (19–5), 3. Chindia 24, 4. Academica 22, 5. Mioveni 21, 6. ASA 18, 7. Ripensia 17, 8. FC Argeş 17.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!