Hirdetés

Az utolsókat rúgta az ASA?

Kevés néző volt kíváncsi a kedd esti meccsre
Fotó: Haáz Vince

2017. október 18., 13:26

Továbbra is homályos a Marosvásárhelyi ASA jövője. Már az is kérdéses volt, hogy kedden este pályára lép a Nagyszebeni Hermannstadt ellen vagy sem. Végül felálltak, és döntetlent értek el a listavezetővel.

2017. október 18., 13:26

Lehet, ha a szebeniek elleni meccsel búcsúzik a 2. Ligától és a labdarúgástól az ASA. Négygólos döntetlent játszott kedden este a listavezető Hermannstadt ellen a másodosztályú bajnokság 12. fordulójának záró mérkőzésén. Meglehet, hogy a csapat utolsó alkalommal lépett pályára a Sziget utcai stadionban.

Kapcsolódó

Hirdetés

Már a mérkőzés megrendezése is kérdéses volt, miután pénteken kimondták az ASA csődjét. Végül a marosvásárhelyi együttes a találkozó lejátszása mellett döntött (lehet azért, mert közvetítette a televízió). Jól tette, hiszen színvonalas, sok gólhelyzetet hozó meccset követhetett az a néhány száz néző, akik lehet, hogy utoljára látták pályára lépni az ASA-t.

Megfelelő hozzáállás a játékosoktól

A fiatal játékosok kilátástalan helyzetük ellenére megfelelő hozzáállással futballoztak, és az elején a horvát Luka Mijokovic szöglet utáni góljával vezetést szereztek. A bajnokság élén álló, jól összeszokott csapat benyomását keltő Hermannstadt azonban szünetig Lucian Dumitriu és Andrei Hergheligiu találataival megfordította az eredményt.

Bizonyítottak a Hermannstadt ellen, de lehet, ha ez volt a végső összecsapás •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Bizonyítottak a Hermannstadt ellen, de lehet, ha ez volt a végső összecsapás
Fotó: Haáz Vince

Aztán a második félidőben az ASA játékosainak összejött az egyenlítés Cosmin Sîrbu távoli, szépségdíjas góljával, amellyel a marosvásárhelyi csapat elérte a döntetlent és jobb gólkülönbségével visszavette hatodik helyét a ranglistán.

Játszanak a következő meccsen vagy ez volt az utolsó?

Könnyen lehet viszont, hogy mindezt hiába tette, hiszen egyelőre nem lehet biztosan tudni, mi történik a csapattal.

A mérkőzés után az ASA edzője, Marius Popescu közölte, a kerettel még edzést tartanak, készülnek a CS Baloteşti elleni szombati meccsre (idegenben játszanának).

Továbbá a csapatnak jövő héten szintén vendégként, az Unirea Slobozia otthonában is játszania kellene a Román Kupa legjobb 32 csapata között.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A klub nem működik hivatalosan, a vezetőségtől teljesen elhatárolódott Facebook-oldala viszont már tényként kezeli, hogy a keddi volt az együttes utolsó mérkőzése, és az élvonalban, illetve a másodosztályban töltött elmúlt kilenc évre való visszatekintésként felsorolta a kezdetben a FCM, majd az ASA színeiben pályára lépett játékosok és edzők hosszú névsorát.

Kiléphetnek a bajnokságból

A klubnak még lehetősége van megfellebbezni a törvényszék csődbe jutásról szóló döntését, és ezzel meghosszabbítaná a várakozást, de amennyiben ezt nem teszi meg, valószínűleg kilép a bajnokságból. Az odavágó-sorozatból még hét forduló van hátra, és ha a csapat többé nem lép pályára, törlik az eddigi eredményeit, mivel nem fejezte be a bajnokság első felét.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Ebben az esetben a mezőnyben a marosvásárhelyiek ellen győztes együttesek veszítenének, ugyanis levonják tőlük a három pontot, és azok amelyek kikaptak, kisebb előnyben lennének.

Labdarúgó 2. liga, 12. forduló: Marosvásárhely, Trans-Sil stadion, 300 néző:
Marosvásárhelyi ASA–Nagyszebeni Hermannstadt 2–2 (1–2),
gólszerzők: Mijokovic (14.), Sîrbu (66.), illetve Dumitriu (25.), Hergheligiu (35.).
ASA: Moga – Kilyén, Candrea, Iacob, Mendy – Mijokovic, Laso – Licu (Petra, 88.), Petriş (Panait, 80.), Sîrbu – A. Stoica (Băjan, 80.). Edző: Marius Popescu.
Hermannstadt: Căbuz – Tătar, Pîrvulescu, Crişan, Pamfile – I. Stoica, Dumitriu – Hergheligiu (Neacşa, 87.), Neagu (Roman, 79.), Petrescu (Popa, 71.) – Rusu. Edző: Alexandru Pelici.
Vezették: Cătălin Buşi (Râmnicu Vâlcea), Adrian Mărginean (Nagyenyed), Ovidiu Arusoaiei (Piatra Neamţ).

További eredmények:
Sportul Snagov–Zsilvásárhelyi Pandurii 0–0
Știința Miroslava–Szatmárnémeti Olimpia 2–1 (0–0)
Foresta Suceava–Dunărea Călărași 0–2 (0–1)
Nagyváradi Lucefărul–CS Afumați 1–2 (1–1)
Temesvári Ripensia–CS Balotești 1–2 (0–1)
Dacia Unirea Brăila–CS Mioveni 2–2 (2–0)
FC Argeș Pitești–Academica Clinceni 1–1 (0–1)
Chindia Târgoviște–Bukaresti Metaloglobus 3–0 (2–0)
Temesvári ASU Poli–Aradi UTA 2–1 (1–1).

Az élmezőny:
1. Hermannstadt 29 pont
2. Dunărea 28 pont (gól: 25–10)
3. Chindia 24
4. Academica 22
5. Mioveni 21
6. ASA 19 (22–18)
7. Temesvári Poli 19 (16–16)
8. Ripensia 17 (32–15)
8. FC Argeş 17 (15–10).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!