Kialakult a Final Four mezőnye, szerdán este lejátszották az utolsó negyeddöntőt: a Dévai Autobergamo simán verte a Kolozsvári Clujanát. A Hunyad megyei együttesnél debütált a nemrég leigazolt két brazil játékos, Pedro Henrique Pereira és André Luis. Mindketten góllal köszöntek be új csapatuknál – az Autobergamo többi gólját Robert Matei (2), Cristian Obadă (2), Florin Ignat (2), Cristian Matei és Csoma Alpár szerezték.
Korábban a Jászvásári Poli CSM, a Temesvári Informatica és a Csíkszeredai Imperial Wet jutott be a kupasorozat legjobb négy csapata közé. A moldvaiak a Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó legyőzésével kvalivifálták magukat, a Béga-partiak a Fortius Buzăut búcsúztatták. A Csíkszeredai Imperial Wet kiütéses vereséget mért a Galaci Unitedra, és ezzel a székelyföldi gárda is a Final Four mezőnyébe került.
A csíkszeredai csapat szerdán bejelentette, hogy pályázik a küzdelemsorozat utolsó fázisának rendezői jogára, amit március 24–29-én fognak lebonyolítani. A klub vezetősége úgy véli, hogy elég sok esélyük van, hogy hazaiként lépjenek pályára a Final Fourban, ugyanis az előző két évben Déva, illetve Temesvár adott otthont az eseménynek, így ez a két résztvevő nem valószínű, hogy ezúttal is megnyerné a pályázatot.
Teremlabdarúgás, Román Kupa, negyeddöntő:
Csíkszeredai Imperial Wet–Galaci United 7–2
Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó–Jászvásári Poli CSM 3–4
Fortius Buzău–Temesvári Informatica 0–2 (0–1)
Kolozsvári Clujana–Dévai Autobergamo 3–10 (0–4).
Korán véget ért a 2025–2026-os szezon a Csíkszeredai Sportklub számára, amely a tavalyi döntő után idén már a negyeddöntőben búcsúzott a jégkorong Erste Ligában. A kék-fehérek csapatkapitányát, Becze Tihamért a háttérről és a kérdéses jövőjéről kérdeztük.
Sokáig hiányzott a gól a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. A Konstancai Farul szerezte meg a vezetést, a ráadás negyedik percében erre válaszolt az FK Csíkszereda.
Halálos kimenetelű vasúti baleset történt Csíkszeredában a Brassói út mellett vasárnap délután: egy lovas szekérrel a vonat elé hajtottak, egy személy a helyszínen meghalt.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!