Szezonbeli első győzelmére hajtott a Sepsi OSK a bajnokság negyedik fordulójának szombati játéknapján. A sorsoláson az első körökben nehéz ellenfeleket kapó piros-fehérek a még szintén nyeretlen Viitorullal mérkőztek hazai pályán.
A mostani volt a két csapat tizenegyedik egymás elleni találkozója, három-három győzelem mellett négy döntetlen született korábban.
Leo Grozavu először nevezte a kezdőbe Jesús Fernándezt, de a spanyol kapusnál nagyobb újdonságot jelentett a hivatalos meccslapon megadott 3–5–2-es felállás – a három belső védős játékrendszerrel eddig ugyanis nem igazán próbálkozott a moldvai vezetőedző.
A helyenként jó iramú első félidő nagyon kevés gólhelyzetet hozott mindkét oldalon. Grozavu már a 10. percben lecserélte Csiszér Balázst, akit Dimitrov váltott. A hazaiak akarása csak sárga lapokban mutatkozott meg, Colțescu már a legelején figyelmeztette Fofánát, később pedig Nouvier is besárgult.
A konstancaiak hálóőréhez hasonlóan Fernándeznek is kevés dolga akadt, a vendégek azonban kevéssel a szünet előtt előnybe kerültek:
Ciobanu szabadrúgása a sorfalon irányt változtatva vágódott a hálóba, a madridi kapus esélytelenül próbált visszaérni a rövid oldalra...
Grozavu a szünetben kettős cserével próbált új lendületet vinni a csapatába, Carnat helyett Golofca érkezett, Fofana helyett pedig Ștefănescu. A Sepsi OSK jóval többet birtokolta a labdát az ellentámadásokra berendezkedő dobrudzsaiaknál, akiknek viszont jól zárt a védelme.
A házigazdák sokáig nem tudtak veszélyesek lenni Cojocaru kapujára, míg a másik térfélen Luckassen két percen belül két nagy lehetőséget hagyott ki, majd Gabriel Iancu, az elmúlt idény gólkirálya találta el a kapufát.
Ezt követően a Fülöp-testvérek is pályára léptek, előbb István, aztán Loránd, de továbbra is a vendégek álltak közelebb a gólhoz, a 77. percben Fernándeznek nagy bravúrt kellett bemutatnia Luckassen lövésénél.
Tíz perccel a vége előtt váratlanul egyenlített a Sepsi: Fülöp István jó keresztpasszal találta meg öccsét, akinek finoman benyesett labdáját Pavol Safranko fejelte közelről a kapuba (1–1).
A végjátékban a székelyföldi csapat a győzelemért harcolt, de pontosztozkodás lett a vége, és a nagy helyzetek száma alapján az egy pontnak is örülhet az OSK.
Labdarúgó 1. Liga, 2020–2021-es szezon, alapszakasz, 4. forduló
2020. 09. 18., 18:00 | Chindia Târgoviște | Nagyszebeni Hermannstadt | 1–3 |
2020. 09. 18., 21:00 | Astra Giurgiu | Kolozsvári CFR | 0–2 |
2020. 09. 19., 19:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | Konstancai Viitorul | 1–1 |
2020. 09. 19., 21:45 | Universitatea Craiova | FC Voluntari | 2–1 |
2020. 09. 20., 16:30 | FC Botoșani | Academica Clinceni | 0–0 |
2020. 09. 20., 18:45 | Aradi UTA | Jászvásári Poli | 2–3 |
2020. 09. 20., 21:30 | FCSB | FC Argeș Pitești | 3–0 |
2020. 09. 21., 21:00 | Medgyesi Gaz Metan | Bukaresti Dinamo | 1–3 |
Labdarúgó 1. Liga, 2020–2021-es szezon, alapszakasz
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Universitatea Craiova | 5 | 5 | 0 | 0 | 11–3 | 15 |
2. | Kolozsvári CFR | 5 | 3 | 2 | 0 | 5–1 | 11 |
3. | FCSB | 5 | 3 | 0 | 2 | 12–7 | 9 |
4. | Jászvásári Poli | 5 | 3 | 0 | 2 | 10–12 | 9 |
5. | FC Botoșani | 5 | 2 | 2 | 1 | 9–5 | 8 |
6. | Nagyszebeni Hermannstadt | 5 | 2 | 2 | 1 | 8–6 | 8 |
7. | FC Voluntari | 5 | 2 | 1 | 2 | 6–6 | 7 |
8. | Academica Clinceni | 5 | 1 | 3 | 1 | 5–4 | 6 |
9. | Medgyesi Gaz Metan | 5 | 2 | 0 | 3 | 8–8 | 6 |
10. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 5 | 1 | 3 | 1 | 5–5 | 6 |
11. | Aradi UTA | 5 | 1 | 3 | 1 | 5–5 | 6 |
12. | Bukaresti Dinamo | 5 | 1 | 2 | 2 | 5–5 | 5 |
13. | Chindia Târgoviște | 5 | 1 | 2 | 2 | 2–4 | 5 |
14. | Konstancai Viitorul | 5 | 1 | 2 | 2 | 7–10 | 5 |
15. | FC Argeș Pitești | 5 | 0 | 1 | 4 | 4–11 | 1 |
16. | Astra Giurgiu | 5 | 0 | 1 | 4 | 3–13 | 1 |
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Hetvennégy nap után nyert ismét bajnoki mérkőzést a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó Szuperligában, és mikor, ha nem a legjobbkor: a pénteken este hazai pályán a második félidőben talpra állva húzta be az FC Botoșani elleni kiesési rangadót.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!