Hirdetés

Álomszerűen kezdődött a Székelyudvarhely második BL-meccse

György Szilárd a mindent eldöntő szettben szerezte meg az első pontot a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK-nak
Fotó: Józsa Csongor

A fordításokról szólt a Lengyelországban zajló férfi asztalitenisz Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójának találkozója. Az első meccset György Szilárd drámai küzdelemben húzta be.

Szombaton kora reggel már talpon volt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK csapata a lengyelországi Suchedniówban, miután a férfi Bajnokok Ligája csoportkörének második találkozóját helyi idő szerint tíz órára ütemezte az európai szakszövetség.

Hirdetés

Az El Nino Prága volt az ellenfele a György István által irányított együttesnek. A cseh csapat nem ismeretlen a székelyföldiek számára, amikor elkezdte a nemzetközi porondon való szereplését az ISK-SZAK, 2018-ban már farkasszemet néztek egymással. Akkor az ETTU Kupa volt a neve a második számú versenykiírásnak. Azt követően az elmúlt két szezonban is úgy hozta a sors, hogy a közben átkeresztelt Európa Kupában összecsaptak. A prágaiak mindhárom eddigi meccsüket 3–0-ra nyerték, de mindig kiegyenlítettek voltak a párharcok.

•  Fotó: Józsa Csongor Galéria

Fotó: Józsa Csongor

Fontos mérkőzés volt a szombat kora délelőtti, ugyanis az El Nino egy győzelemmel már szinte biztos továbbjutó, míg a székelyudvarhelyiek a talpon maradásért álltak asztalhoz, egy vereséggel az utolsó csoportmeccsen már csak a harmadik helyért játszhatnak.

A tréner változtatott az együttes összeállításánál, ezúttal a jól megszokott, a klasszikus triót nevezte: György Szilárd, Sebastian Loso és Tamás Szabolcs kapott bizalmat.

Szilárd egészen pazarul indított, az első három pont az övé lett, innen egyenlített ki a cseh ellenfele, a lendület tovább vitte az ISK-SZAK asztaliteniszezőjét, 11–6-ra nyerte az első játszmát. A második szettben ellenállhatatlan volt, ezt háromra nyerte meg, így összesítésben 2–0-ra vezetett.

Egy időkérés után változtatni tudott Reitspies, visszajött a meccsbe, de nem csak szépített, hanem a negyediket is megnyerve kiegyenlített. A mindent eldöntő ötödik játszmában felváltva születtek a pontok, 4–4 után aztán Szilárd húzta be a következő kettőt, így szerezte meg az előnyt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK-nak.

Kapcsolódó

Sebastian Loso még jobban elkapta a rajtot, mint csapattársa, Konecny ellen az első öt pontot ő húzta be, ez megalapozta, hogy az első szett az övé legyen. A második és a harmadik nagy üldözőverseny volt, a svéd játékos rendre egyenlített, sokatmondó, hogy 14–12-re, illetve 11–9-re nyerte ezeket ellenfele, így megfordította az állást, majd a harmadikot hatra húzta be, így egyenlített a Prága.

Tamás Szabolcs összecsapása nem úgy indult, mint kollégáié, az első három labdamenet a Pryschepáé lett. Innen zsinórban hatot hozott a székelyudvarhelyi, hogy még egy pontot engedélyezzen az ukrán származású ellenfelének az első szettben.

Az El Nino játékosa aztán magasabb fokozatra kapcsolt, eléggé könnyedén zsebelte be a következő három játszmát, összetettben megfordította együttese számára az állást.

•  Fotó: Józsa Csongor Galéria

Fotó: Józsa Csongor

A negyedik párban Konecny és György Sz. jöttek vissza az asztalhoz, ez 3–0-ra előbbi diadalát hozta, de a látszat ellenére nem volt ennyire egyoldalú ez a csata sem.

Összességében nagyot harcolt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK, még várnia kell az első győzelmére a Bajnokok Ligája kiírásában.

Ezzel az is eldőlt, hogy a vasárnap 14 órától kezdődő Székelyudvarhely–ST Starr Varasd eredményétől függetlenül előbbiek már nem juthatnak tovább, a második számú nemzetközi porondon folytathatják.

Férfi asztalitenisz, Bajnokok Ligája, B csoport 2. forduló:
El Nino Prága–Székelyudvarhelyi ISK-SZAK 3–1.

David Reitspies–György Szilárd 2–3,
Tomas Konecny–Sebastian Loso 3–1,
Yevhen Pryschepa–Tamás Szabolcs 3–1,
Konecny–György Sz. 3–0.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Végig futott az eredmény után, vereséggel indította az Eb-t a román kéziválogatott

Mindössze a mérkőzés elején vezetett, utána viszont végig hátrányban játszott a román férfi kézilabda-válogatott, és hat góllal kikapott Portugáliától az Európa-bajnokság nyitányán.

Három meccsre tiltották el a Csíkszeredai Sportklub légiósát (videóval)

Három mérkőzésre eltiltotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi bizottsága a Csíkszeredai Sportklub játékosát, Nicholas Ritchie-t, aki a DVTK elleni mérkőzésen sípszó után fejre irányuló ütést mért ellenfelére. A klubra 800 eurós pénzbüntetést is kiszabtak.

Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

`
Krónika

Románia megvalósításai után áhítozik az euróövezet tagja

Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.

Krónika

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Ez is érdekelheti

Daciával nyerték meg, Gyenes is teljesítette a Dakar-ralit

A Dacia történetének második Dakar-szereplése rögtön összetett győzelmet hozott. A szatmárnémeti Gyenes Emánuel is beért a célba.

Focibajnokságok, téli sportok, kézimeccsek – a szombati sportműsor

Színes a felhozatal, a sportkedvelők megtalálhatják a kedvükre valót. Folytatódik a labdarúgó Szuperliga, jó sok kézimeccs, a téli olimpiai játékok előtti hangolódás.

A hollandok elleni győzelemmel kezdték a középdöntőt a magyarok

Győzelemmel kezdte a középdöntőt a magyar válogatott a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságon: Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese pénteken 16–11-re verte a holland csapatot.

Kassai Lajos: a 21. századot azok fogják túlélni, akik képesek visszamenni a 19. századi életmódba

Kassai Lajos egy olyan világot idéz, amiben ember és természet szoros kapcsolatban áll egymással. Évtizedeken át építette a modern lovasíjászat rendszerét, amely ma számos országban él tovább.

Folytatódik a Szuperliga, Eb-meccsek várnak a magyar válogatottakra – a pénteki sportműsor

Rövid szünet után újra elrajtol a Szuperliga, miközben újabb játéknapok várnak a topbajnokságokban. A magyar válogatottak vízilabda- és kézilabda-Eb-n is pályára lépnek, a pénteki kínálatot pedig tenisz, téli sportok, sznúker és kosárlabda teszi teljessé.

Az olasz gárda már túl nagy falat volt a romániai pólósoknak

Két győzelemmel kezdte a belgrádi Európa-bajnokságot a román férfi vízilabda-válogatott, a harmadik csoportmérkőzésén viszont nagy arányban kapott ki az olaszoktól.

Kézilabda Eb, téli sportok és focimeccsek – csütörtökön a tévében

A nap elején még teniszt nézhetünk, később sznúker és téli sportok szerepelnek műsoron, majd elkezdődik a férfi kézilabda Európa-bajnokság, este pedig több labdarúgó-mérkőzés közül választhatunk.

Férfi vízilabda Eb: százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört a magyar válogatott

A magyar válogatott szerdán 21–6-ra legyőzte a máltai csapatot, így százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságon.

Szigor a stadionokban, keményebb fellépés a rendbontók ellen

Új jogszabály-módosítási csomagot készítettek elő a sporteseményeken tapasztalható erőszak visszaszorítására, a rend fenntartására. A szurkolók magatartását, az alkoholfogyasztást, valamint a pirotechnikai eszközök engedélyezését is szabályozná.

Sportdömping a képernyőkön: topfutball, kézilabda és vízilabda a szerdai műsorban

Újabb megmérettetés vár az Eb-n a magyar férfi vízilabda-válogatottra, miközben kézilabda- és kosárlabda-mérkőzések sora kerül terítékre. A napot topligás rangadók és a Real Madrid kupameccse teszi teljessé.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!