Pénteken kora délután a lengyelországi Suchednióvban az európai kupasorozat első számú kiírásában, a Bajnokok Ligájában a csoportkör első játéknapját rendezték. A negyedik idényét a legjobbak között indító Székelyudvarhelyi ISK-SZAK azzal a Post SV Mühlausennel nézett farkasszemet, akik esélyesek, hogy ott legyenek a végső elszámolásnál is, keretükben a világranglista első százába tartozó asztaliteniszezőkkel.
A Bundesligában hétről-hétre parázs találkozókat játszó gárda ezúttal a két kínai asztaliteniszezője nélkül érkezett, de így sem kellett szerénykednie, a román olimpikont, Ovidiu Ionescut is foglalkoztató németek a Mengel-Bertrand-Habeson triót nevezték a székelyföldiek ellen.
Ezzel szemben György István, az ISK-SZAK edzője csak székelyudvarhelyi asztaliteniszezőket írt fel a játékvezetői lapra: György Szilárdot, Sánduly Leventét és Tamás Szabolcsot.
A találkozón érvényesült a papírforma, a legvégén 3–0-ra nyert a Mühlhausen, de nem játszi könnyedséggel tette. Két párharcban is szettet nyert a székelyudvarhelyi csapat.
„Jól játszottak a fiúk, elégedett vagyok velük, megmutattuk, hogy nem ijedtünk meg a nagy nevektől” – fogalmazta meg a legvégén a székelyudvarhelyiek edzője. Akkor mégis hogy kaptunk ki? – tettem fel a kérdést. „Egy kicsivel jobb volt az ellenfél” – válaszolta viccesen.
Igazából a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK számára ezután jön a Bajnokok Ligájának a sokkal komolyabb része.
Szombaton 11 órától a cseh El Nino Prága, vasárnap 14 órától pedig a horvát STK Starr lesz az ellenfelük.
Azaz, ezen három klub verseng a továbbjutó második helyért. Mert a németek elsősége szinte megkérdőjelezhetetlen.
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!