Moldován Ervin az ISK jelenlegi helyzetéről elmondta, hogy hét szakosztály működik az intézményükben: jégkorong, gyorskorcsolya, műkorcsolya, biatlon, alpesi sí, sífutás és cselgáncs. „Jelen pillanatban minden szakosztálynál nyári alapozás zajlik” – mondta, hozzátéve, hogy kétféle edzőtábort szerveznek: hegyit Hargitafürdőn és tengeri tábort, de „idén sajnos anyagi okok miatt a jégkorongozók nem vesznek részt a tengeri táborban” – fejtette ki.
A döntés hátterében a költségek átcsoportosítása áll: „azért hoztuk, hogy a pályázatos összegeinket átcsoportosíthassuk jégdíjra, hogy ősszel 100%-ban tudjuk kihasználni a jeges edzéseket”.
Kiemelte, hogy a jégkorongos szakág legnagyobb költségeleme a jégdíj.
A helyi edzőtáborokon eddig az U17-es hokisok és a dzsúdósok vettek részt, jelenleg a gyorskorcsolyázók tartózkodnak Hargitafürdőn, őket az U20-as hokicsapat, a biatlonisták és a síszakosztály követi.
„Jégkorongozóink jelenleg a Vákár Lajos Műjégpályánál, az FK sportparkjában, illetve az ISK edzőtermében végeznek specifikus edzéseket, lényegében az alapozás történik” – tette hozzá.
Az igazgató szerint a legnagyobb kihívást most a csökkenő költségvetés jelenti: „ez egy országos jelenség, viszont ebben a helyzetben nagyon nehéz biztosítani legalább a megszokott körülményeket, amik az eredmények eléréséhez szükségesek”. A jeges edzések várhatóan szeptember elején kezdődhetnek, míg kiemelte, hogy más szakágaknál „a felkészüléshez szükséges termek adottak”, és „ezeknek a szakágaknak messze elmarad a költsége a jégdíjhoz képest”.
A héten lezajlott jégkorong-szövetségi gyűlésen is téma volt a pénzhiány: „minden állami klub szintén arra panaszkodott, hogy egyre kevesebb a költségvetésből gazdálkodhatnak, ami súlyosan érinti a sport szakmai fejlődést”. Moldován összegzése szerint:
A VSK kosárlabda-szakosztályától Vita András edző egy sepsiszentgyörgyi magánjellegű szaktáborból nyilatkozott, ahol „mintegy ötven Csíkszeredai VSK-s vesz részt és ahová az ország minden pontjáról érkeznek fiatal kosarasok”. Elmondta: „a VSK-nál most vakáció van”, a costinești-i edzőtáboron már túl vannak, augusztusig pihenő van, „utána kezdik meg a felkészülést a szeptember–októberben minden korosztály számára elinduló szezonra”– zárta.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!