A tízszeres bajnoki aranyérmes és az idei szezonban is a végső győzelemre hajtó Józsa Norbert Levente két héttel ezelőtt még szoros küzdelemben diadalmaskodott a szezon első versenyén, ezúttal viszont nem volt kérdéses, hogy magabiztosan megszerzi az első helyet.
Az elmúlt hétvégén a Hunyad megyei Gyalár településen és környékén zajlott a hard enduro bajnokság második fordulója. Az összesen négy kategóriában több mint 230 pilóta állt rajthoz az országból, valamint Európából, de még Ázsiából is érkeztek motorosok.
A négynapos megmérettetésen a Pro kategóriában a címvédő Józsa Norbert uralta a versenyt. Az első futamban két perces előnyre tett szert, a másodikban viszont már tizenkét és fél perccel volt gyorsabb, mint a Bukaresti Go Racing klub fiatal magyarországi tehetsége, Ott Kornél, aki a szezonnyitón nagy harcra késztette.
A fölényes vezetés tudatában a székelyföldi motoros a harmadik és a negyedik etapon már nem kellett erőltesse, és végül közel tizenöt perces előnnyel győzött Ott Kornél előtt.
A harmadik helyen Vlad Hămbășan, az ACS Poiana Ruscă pilótája zárt, több mint egy óra lemaradással a győztes mögött.
A Kolozsvári Master Bike csapatának színeiben versenyző Józsa Norbert az újabb sikerrel megerősítette vezető helyét az összesített ponttáblázaton. A hat fordulót magába foglaló hard enduro bajnokság következő viadalát június 12–14. között harmadszor is Hunyad megyében, Csulpesz településen rendezik.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!