Hirdetés

Alaposan megnehezítette a magyar pólóválogatott dolgát a román csapat

A vártnál jóval kiegyensúlyozottabb volt az összecsapásuk a világbajnokság nyolcaddöntőjében.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A magyar válogatott 15–11-re legyőzte a román csapatot a szingapúri vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának pénteki játéknapján, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé.

Jól megjátszott magyar fór végén Vismeg Zsombor góljával indult a találkozó, majd Nagy Ákos a román kapust elsüllyesztve lőtte ki a jobb felső sarkot. Aztán Angyal Dániel tűpontos távoli lövésével már három gól volt a különbség.

A románok sorozatban kapták az emberelőnyöket, szinte kizárólag ilyen játékhelyzetekből tudtak veszélyesek lenni – Andrei Neamtu három fórt lőtt be –, miközben a védekezésüket könnyedén törték fel a magyarok (6–2).

Hirdetés

A második negyed közel fele pörgött le gól nélkül, amikor a románok zörgették meg a hálót. Fél perccel később azonban Burián lövését követően csak a képzeletbeli gólvonalon túlról ütötte ki a labdát a román kapus.

Varga Zsolt sikeresen élt a challenghe lehetőségével. A románok jól használták ki az emberelőnyöket, ennek köszönhetően kevesebb, mint egy perccel a nagyszünet előtt egy gólra zárkóztak fel.

A magyaroknak szerencséjük volt, mert kihagyott helyzet után a román játékos azt hitte, vége a negyednek, ezért előtte a labdát, amely azonban így vissza került Nagy Ádámhoz, aki a hálóba lőtt.

Varga Zsolt rövid fejmosása után gyorsan két góllal indítottak a magyarok a fordulást követően, majd a román szövetségi kapitány Bogdan Rath is sikeresen kért ki egy visszanézését, ami után csapata ötméterest kapott és be is lőtte.

•  Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Galéria

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az újabb román gól után a magyar csapat kissé megzavarodott, a szövetségi kapitány időt is kért egy fór megjátszása előtt, de a figurába hiba csúszott. Az ellenfél ötméteresből zárkózhatott volna tovább, Mizsei azonban védte a büntetőt, elöl pedig Nagy Ádám már belőtte az előnyt.

Román bombagólra Vismeg válaszolhatott volna közelről, de a román kapus hárított, ezúttal a VAR is ezt erősítette meg (11–9).

A záró nyolc perc elején Vismeg újabb közeli lövése már becsorgott kapuba, gyorsan jött azonban a válasz a túloldalon. A csapatkapitány Manhercz Krisztián harcolt ki egy kiállítást, majd ő maga értékesítette az ebből adódó lehetőséget.

Román bombagólt magyar hiba követett, majd a kapuba érkező Csoma Kristóf védett egy nagyot.

A lefordulást Kovács fejezte be közelről, ekkor dőlt el igazából a találkozó (14–11), ráadásul Csoma még egy ötöst is védett. A 15–11-es végeredményt Vámos Márton állította be fórból.

Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese végül négy góllal győzött és vasárnap a címvédő horvátok ellen ugrik medencébe a negyeddöntőben.

Férfi vízilabda, világbajnokság, nyolcaddöntő:
Románia–Magyarország 11–15 (3–6, 3–2, 3–3, 2–4).
Gólszerzők: Burián 3, Vismeg, Angyal, Nagy Ád., Kovács 2-2, Nagy Ák., Vigvári Ve., Manhercz, Vámos 1-1, illetve Georgescu 4, Neamtu 3, Gheorghe, Priotesa, Tepelus, Iudean 1-1.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Eltiltotta a fegyelmi bizottság Ilyés Róbertet

Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.

Felső és alsó határ – ennyi pont kellene az FK Csíkszeredának a biztos bennmaradáshoz

Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.

Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

`
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Ez is érdekelheti

A CFR–Rapid rangadó viszi a prímet – pénteken a képernyőn

Vasutas rangadót rendeznek a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában, pénteken este a Kolozsvári CFR és a Bukaresti Rapid csap össze. A külföldi focimeccsek mellett több egyéni és téli sportág, valamint kosárlabda és röplabda szerepel a kínálatban.

Egy híján negyven kiemelkedő teljesítményt díjaztak a Hargita megyei Lovasgálán

Ünnepélyes keretek között rendezték meg szerdán Gyergyóremetén az idei Hargita megyei Lovasgálát, ahol a 2025-ös versenyszezon kiemelkedő teljesítményt nyújtó lovas sportolóit díjazták.

Szuperliga és nemzetközi foci – a csütörtöki sportműsor

Csütörtökön az Európa Ligában és a Konferencia Ligában is a nyolcaddöntők visszavágói kerülnek terítékre, miközben a Szuperliga felsőházi rájátszása is folytatódik. A kínálatban emellett tenisz, kosárlabda, sznúker és erőemelés is szerepel.

Söprés, csalódás és kérdőjelek – Helyzetbe hozunk!

Az Erste Liga negyeddöntőiben a GYHK és a Corona dominált, miközben a Sportklub csalódást keltett. Az FK fontos csatát nyert Galacon, a Sepsi kritikák közepette kezdi a rájátszást. Elemzések, vélemények, érdekességek a Helyzetbe hozunk! legújabb részében.

Fél költségvetéssel épp lemaradt az éremszerzésről a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Idén érem nélkül maradt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Szuperligában. Nem élik meg kudarcként, főképp úgy, hogy a költségvetésük felét nem kapták meg a várostól.

Portugáliában a Fradi, teljes lesz a BL negyeddöntője – szerdán a tévében

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai meccsein pályára lép a Barcelona, a Liverpool és a Bayern München, az Európa Ligában a Fradi Bragában próbálja megtartani előnyét. A női focisoknál az FK Csíkszereda hazai pályán játszik a Farullal.

Megismerjük az első negyeddöntős csapatokat a BL-ben

Következnek a visszavágók a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, kedden este izgalmas csatákra van kilátás, a legérdekfeszítőbb párharcban a Manchester City és a Real Madrid csap össze.

A magyar és a román fővárosban is dobogóra álltak a székely cselgáncsozók

Eredményesen szerepeltek a csíkszéki és háromszéki dzsúdósok a hétvégén: az országos utánpótlásbajnokság bukaresti döntőjében kilenc dobogós helyezést szereztek, míg a budapesti veterán bajnokságon öt érmet gyűjtöttek.

Kolozsvári fociderbi, pályán a székelyudvarhelyi futsalcsapat – a hétfői sportműsor

Nem akármilyen, hanem az U–CFR meccsel zárul a labdarúgó élvonal rájátszásának első játéknapja. A teremlabdarúgó 1. Ligában a VSK Székelyudvarhely találkozóját tűzték műsorra.

Parádéztak a portugál szigeten a Góbék teqballosai

A szezon harmadik tornáján is kiemelkedően teljesítettek a Góbék Teqball Team sportolói, a Portugáliához tartozó Madeira szigetén két aranyérem és két ezüst volt a termésük.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!