Hirdetés

Adiós Rafa!

Fotó: Kádár Zoltán

2024. november 22., 15:37

Gatyaigazítás a fenéknél, bal, majd jobb váll pólóigazítás, orrtörlés, haj a bal fül mögé, orrtörlés, haj a jobb fül mögé... Egy teljes rutin, amelyet minden szervája előtt elvégzett. A nem sportkedvelők is, ha másról nem, de erről a mozdulatsorról biztosan felismerik a világ egyik legjobb (volt) teniszezőjét.

2024. november 22., 15:37

Rafael Nadal hazai pályán akart elbúcsúzni a profi pályafutásától, ezt az esélyt pedig a spanyol Davis-kupa csapat kapitányától megkapta. Ráadásul a negyeddöntő első mérkőzését éppen ő játszhatta a Hollandia elleni párharcban.
Rafa küzdött, hajtott, de két 4-6-os szettel fejet kellett hajtania Botic van de Zandschulppal szemben.

A pályafutása ekkor még nem ért véget, de hiába nyerte meg Alcaraz a következő egyest, a párosban alulmaradtak a spanyolok – ezen nem játszott már Nadal – így a világklasszis számára ez jelentette az utolsó hivatásos tenisznapot.

Hirdetés

23 éves pályafutás 22 Grand Slam győzelem...

Összesen 92 profi tornát nyert meg, ebből 81-et egyéniben, köztük a már említett kiemelt tornákat, de egyéniben és párosban is olimpiai bajnoki címet ünnepelhetett.

Minden nagy „slam”-en tudott nyerni, de igazából ő a salak királya volt: 14-szer győzött a Roland Garroson, 11-szer Monte Carlóban.

Magyar kéztől búcsúzhatott volna...

Apropó Roland Garros. E sorok írója ott láthatta először élőben játszani a fantasztikus zsenit.

Ellenfele az első körben a magyar Fucsovics Márton volt.

Tudtuk, hogy Nadal búcsúzni jött a salakversenyek szentélyétől, tudtuk, hogy sérülésekkel teli évei voltak, de azt is tudtuk, hogy nem fogja egykönnyen adni a győzelmet.

Fura egy érzés volt, hogy a magyar újságírók abban reménykedtek, hogy Fucsovicsnak reális esélyei vannak a következő körbe jutásra, igaz, akkor az Rafa búcsúját jelentette volna az egyéni küzdelmektől.

A salakkirályra rengetegen voltak kíváncsiak, megtelt a Philippe Chatrier centerpálya lelátója, a sajtónak elkerített tribün helyei már percekkel a meccs előtt megteltek. A spanyolt hatalmas üdvrivalgással fogadták, még a magyar szurkolók is, hiszen ő „hazajárt” a salakra. Aztán, ha nem is egykönnyen, de 3 szettben - a döntő játszmában 6-4-re -nyert, majd hatalmas üdvrivalgásban tört ki.

Még volt egy „dobása”.

Azt sajnos nem tudtuk meg, hogy Fucsovics miként látta az összecsapást, mert a magyar teniszező – bár sok újságíró várt rá – a nem sokkal később következő párosmérkőzésére hivatkozva lemondta az interjúkat.

Rafa viszont kijött a szurkolókhoz, élvezte a hatalmas szeretetet, amely feléje áradt, majd átjött az újságírókhoz és higgadtan, alázatosan értékelt. Tudta, hogy Djokovics ellen – a sok sérülése miatt - kicsi az esélye, de, hát mégiscsak az „ő” salakján játszanak.

Én ott búcsúztattam el Nadalt,

mert tudtam, a sűrű program és a hatalmas érdeklődés miatt a Djokovics elleni következő körbeli szuperrangadót már nem láthatom, legfennebb képernyőről.

Azt már tudjuk, hogy „Djoko” búcsúztatta a spanyolt, arra a meccsre még nagyobb volt az érdeklődés... A sajtósok részéről is. Rengetegen maradtak kint, még a hatalmas sajtóközpont is tele volt, sokan a folyósón található televízióból tudósítottak az eseményről, hiszen a médiatribün már a reggeli órákban megtelt.

Hazai pályán akart elbúcsúzni szeretett sportágától és ez Malagában megadatott neki.

Kissé korán, de „legalább” egy vereséggel, mint, ahogy elkezdte Davis-kupa pályafutását.

Sokat és sok mindenkinek köszönt meg a páros meccs után, ami valójában a búcsúját jelentette. Szinte érzéketlen arccal tette mindezt, amíg ki kellett mondania: vége. Akkor könnyek szöktek a szemébe... Ő csak egy mallorcai srác akar maradni…

Még egy gatyaigazítás a fenéknél, bal, majd jobb váll pólóigazítás, orrtörlés, haj a bal fül mögé, orrtörlés, haj a jobb fül mögé, majd a bemutató tornákon, immár amatőrként...

Egyszer láttam Rafael Nadalt élőben játszani. Pályafutása utolsó egyéni győzelménél.

Adiós Rafa!

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megvált edzőjétől a szuperligás klub az újabb vereség után

A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.

Távozik az FK Csíkszereda vezetőedzője

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.

Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

`
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

Kettős háromszéki sikerrel zárult a hegyikerékpáros Román Kupa

Győzelemmel búcsúzott a Cross Country Olympic Román Kupa idei sorozatától Molnár Ede és Szigyártó Roland is. A sepsiszentgyörgyi és a kézdivásárhelyi kerékpáros saját kategóriájában megnyerte a zárófordulót, de összetettben a második helyen végzett.

Egyszerűbben juthatnak önkormányzati támogatáshoz a magán sportklubok

Jelentősen változhat a romániai magán sportklubok önkormányzati finanszírozása. Az új szabályozás alapján bizonyos feltételek teljesülése esetén évente legfeljebb 5 millió lejjel járulhatnak hozzá bizonyos sportegyesületek működéséhez és sportcéljaihoz.

Fókuszban a Nemzetek Ligája, pályán a magyar és a román válogatott – pénteken a képernyőn

Pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligájában a magyar válogatott Ukrajnát fogadja, míg a román együttes Svédország vendégeként lép pályára. A kínálatban több rangadó mellett tenisz, kerékpár, kézilabda és motorsport is szerepel.

Ezüst- és bronzérmet nyert, mégis keserű szájízzel tért haza Orbán-Barra Gábor

Hosszú évek után maradt országos bajnoki cím nélkül Orbán-Barra Gábor. A sepsiszentgyörgyi triálos ezüst- és bronzéremmel zárt Bukarestben, ám nemcsak saját teljesítményével, hanem a verseny körülményeivel sem volt elégedett.

Székelyudvarhely az éremért, a Sepsi-SIC a bennmaradásért küzd az asztalitenisz Szuperligában

Csütörtöktől vasárnapig Bukarestben rendezik a férfi asztalitenisz Szuperliga őszi teremtornáját. A Székelyudvarhelyi ISK-SZAK az élmezőnyt célozza meg, míg a Sepsi-SIC elsődleges célja a bennmaradás az erősödő mezőnyben.

Hollandia–Németország rangadóval rajtol a Nemzetek Ligája – csütörtökön a tévében

Csütörtökön kezdődik a Nemzetek Ligája új kiírása: a rangadón Hollandia és Németország csap össze, pályára lép Portugália, Szerbia és Norvégia is. Folytatódik a Billie Jean King Kupa Sencsenben, a montreali országúti kerékpáros vb és a Presidents Cup.

Szőcs László bronzérmet szerzett a világbajnokságon

Bronzérmet szerzett Szőcs László a Szarajevóban rendezett veterán cselgáncs-világbajnokságon. A Csíkszeredai Masters Judo csapat versenyzője az M6-os korosztály +100 kilogrammos súlycsoportjában állhatott fel a dobogóra.

Foci nélküli felhozatal – a szerdai sportműsor

Érződik, hogy világszerte válogatottszünet van a labdarúgásban. Tenisz, kerékpár és vízilabda a kínálatban.

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!