Hirdetés

A világbajnoki aranyéremért játszik a magyar női vízilabda-válogatott

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

MTI
2022. június 30., 23:41

A magyar női vízilabda-válogatott bejutott a hazai rendezésű világbajnokság fináléjába, miután a csütörtök esti elődöntőben 13-12-re legyőzte Hollandiát.

MTI
2022. június 30., 23:41

A két csapat világbajnokságon eddig tíz alkalommal találkozott egymással, öt magyar siker, és egy döntetlen mellett négyszer a hollandok diadalmaskodtak. A közelmúltban a magyarok többször is legyőzték a hollandokat, tavaly januárban a trieszti olimpiai selejtező, igaz, tét nélküli döntőjében 13-11-re, majd a tokiói játékokon a negyeddöntőben 14-11-re. Idén februárban a világligában is megmérkőztek a felek, és Bíró Attila együttese 11-9-re nyert a Tüskeuszodában.

Hirdetés

Nem kezdett jól támadásban a magyar csapat, előbb Szilágyi Dorottya lőtt méterekkel mellé, majd emberelőnyben jött egy eladott labda. A hollandok két és fél perc elteltével "fórból" kerültek előnybe. Nem sokkal a negyed közepe előtt született meg az első hazai gól, Keszthelyi-Nagy Rita lövése egy holland kézről vágódott a hálóba. A rivális futószalagon kapta az előnyöket, Magyari Alda kettőt is hárított, de a harmadiknál már nem volt esélye, így újra hátrányba került házigazda, mely előbb emberelőnyben hibázott, ugyanakkor egy kontra után Leimeter Dóra találta magát ziccerbe és a balkezes játékos kilőtte a jobb felsőt. Az első szünetre mégis a hollandok mehettek előnnyel (2-3).

A második negyedet Gurisatti Gréta akciógólja vezette fel, majd Keszthelyi-Nagy kapott egy hosszú labdát előre és egy az egyben védőjét megverve lőtte ki a jobb alsót, így először vezetett a magyar csapat. A rivális újabb előnyéből egalizált, de hamarosan újra tombolt a közönség, miután fórban Máté Zsuzsanna "kapart össze" egy kipattanót és pöckölte közelről a hálóba. A hollandok centerből könnyen kapták a fórokat, az újabb lehetőséget pedig Simone van de Kraats használta ki, a túloldalon viszont kimaradt a magyar előny. Úgy tűnt, a félidőre a hollandok érkeznek előnnyel, miután Brigitte Sleeking nem túl erős lövése becsúszott Magyari keze alatt, azonban Gurisatti tőle szokatlan helyről, centerből egyenlített (6-6).

•  Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Galéria

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A harmadik felvonás elején Vályi Vanda harmadszor is megnyerte a ráúszást, majd előnyből ő juttatta előnyhöz a hazai csapatot. Nem sokkal később Garda Krisztina villant meg akcióból, pattintott bombája a felsőlécről vágódott a hálóba. Gyorsan jött a holland felzárkózás, Bente Rogge nagyszerű kapásgólt szerzett. Garda viszont elkapta a fonalat, és a következő támadásból újabb védhetetlen "rakétát" indított el Laura Aarts kapujába, de nem akart tőle Rogge sem lemaradni, aki fórból lőtte ki a bal alsót.

A támadók ezekben a percekben nem tudtak hibázni, Leimeter Dóra egy kettős előnyt értékesített, a hollandok pedig villámgyorsan fejeztek be egy szimpla fórt. Leimeter újra létszámfölényben villant, ezúttal viszont nem érkezett válasz, Keszthelyi-Nagy pedig megúszott, de ziccerét Aarts megfogta, pedig három gól lehetett volna a különbség.

Ez nagyon fájhatott a közönségnek, különösképpen mert a hollandok 9 másodperccel a dudaszó előtt egy vitatható kontra ítélet után van de Kraats ejtésével minimalizálták a hátrányt (11-10).

A záró nyolc perc is magyar góllal indult, Parkes Rebecca centerből brusztolta ki magának a helyzetet és csavart a kapuba. A hollandok azonban nem akartak leszakadni, van de Kraats negyedik találatával - ezúttal is fórból - zárkóztak. A kétgólos különbséget Gurisatti állíthatta volna vissza, lövése már át is haladt a kapuson, de egy védő óriásit mentett. Emberelőnyben Leimeter kapkodott picit, Gardát pedig a visszaúszás közben kiállították, Magyari azonban úgy tűnt, hárított hátrányban, a videózás után azonban gólt ítélt a játékvezető, így bő négy perccel a vége előtt újra döntetlen volt az állás.

Arról, hogy ne legyen sokáig így, Leimeter Dóra gondoskodott negyedik góljával, majd Parkes harcolt ki előnyt, de rosszul játszották meg a fórt a hazaiak, így nem tudták lezárni a találkozót másfél perccel a vége előtt.

A hollandok ziccert hibáztak, amikor még 68 másodperc volt hára, de nem sokkal később visszakerült hozzájuk a labda, így még volt esélyük egyenlíteni. A kapus Aarts is előre ment, Magyari viszont bravúrral védte van de Kraats első próbálkozását alig tíz másodperccel a vége előtt. A labda ugyanakkor maradt a hollandoknál, viszont minőségi helyzetet már nem tudtak kialakítani, lövési kísérletük már elhalt a habokban (13-12), a magyar csapat pedig ezzel megnyerte a találkozót.

A magyar válogatott a fináléban szombaton 21 órától a címvédő amerikai gárdával csap majd össze az aranyéremért. A magyar válogatott - amely a 2013-as barcelonai bronzérem után lesz újra dobogós világbajnokságon - legutóbb 2005-ben Montrealban játszott vb-döntőt, akkor Faragó Tamás irányításával a gárda éppen az aktuális címvédő amerikai csapatot győzte le hosszabbítás után, megszerezve ezzel története második vb-aranyát.

Vizes világbajnokság, női vízilabdatorna, elődöntő:
Magyarország-Hollandia 13-12 (2-3, 4-3, 5-4, 2-2).
Gólszerzők: Leimeter 4, Keszthelyi-Nagy, Gurisatti, Garda 2-2, Máté, Vályi, Parkes 1-1, illetve van de Kraats 5, ten Broek, Rogge 2-2, Wolves, Sevenich, Sleeking 1-1
Magyarország: Magyari Alda - Szilágyi Dorottya, Vályi Vanda, Keszthelyi Rita, Máté Zsuzsanna, Parkes Rebecca, Gurisatti Gréta, cserék: Gangl Edina (kapus), Garda Krisztina, Mahieu Geraldine, Leimeter Dóra, Rybanska Natasa, Faragó Kamilla
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Hazai pályán az FK Csíkszereda, Valencia–Real Madrid – a szombati sportműsor

Hazai pályán fogadja a Kolozsvári U-t az FK Csíkszereda a Szuperliga 15. fordulójában, este az FCSB a Corvinult, a Farul a Rapidot látja vendégül. A La Ligában Valencia–Real Madrid, a Bundesligában Mainz–Bayern München, Katarban a MotoGP sprintfutama.

Rögbimeccs, újabb Szuperliga játéknap – a pénteki sportműsor

Tonga ellen játszik a román rögbiválogatott, a labdarúgó Szuperliga újabb fordulóját indítják, Katarban kezdődik a MotoGP-hétvége.

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!