Kedden kora délután a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Szent István-terme adott otthont az idei teqball-világbajnokság első hivatalos mozzanatának, a sajtótájékoztatónak.
Nem csak a média képviselői voltak jelen, hanem az eddig megérkezett küldöttségek tagjai is, őket köszöntötte a Nemzetközi Teqball-szövetség (FITEQ) főtitkára, Vajda László, aki a továbbiakban az esemény irányítója és tolmácsa is volt.

Székelyudvarhely polgármestere, Szakács-Paál István hatalmas megtiszteltetésnek érzi, hogy a város adhat otthont a sportág nyolcadik világbajnokságának. „Ez sportszakmai siker, mivel olyan játékosaink, vezetőink, szakembereink vannak, akik ezt elérték, hogy egy ilyen volumenű torna idekerüljön.

– mondta az elöljáró.

A FITEQ elnöke, Borsányi Gábor nagy megvalósításnak könyvelte el, hogy két év ázsiai állomást követően ezúttal Székelyudvarhelyen szervezik meg a vébét.
– fejtette ki a vezető, aki hozzátette, hogy mindenkinek gratulál, aki segített a torna létrejöttében, köszönetét fejezte ki a helyi és a magyar állam támogatásáért.

A helyi főszervező, Ilyés Szabolcs az első pillanatoktól, a teqball megszületése ott van ebben a fenoménban, így már a nyolcadik vébéjét tapossa.
– hangzott el.
Aztán még hozzátett két számadatot: szerdától vasárnapig két helyszínen, a Rákóczi Centerben és a városi sportcsarnokban összesen 310 meccset játszanak a tornán.

A romániai csapat két világklasszisa, Barabási Kinga és Györgydeák Apor is szót kapott. Mindketten kifejtették, hogy jó vébére és élményekkel teli tornára számítanak.
– mondta Apor.
A sajtótájékoztatót követően már a sportolóké volt a terep, kezdődött a torna sorsolása. A Székely Sport kiemelten kezeli a teqballvébét, minden egyes mozzanatát figyelemmel követhetik oldalunkon.
A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.
A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!