Finomam szólva sem hozta izgalomba a linzi sportszeretőket a férfi asztalitenisz Európa Kupa második csoportkörének mérkőzései. Szombaton délután a helyi Sportpark egyik kisebb termében csapott össze az A csoport négy együttese a nyitófordulóban, a BL-ből érkező Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a házigazda SPG ellen kezdte a meccssorozatot.
György Szilárd nem igazán találta a kellő ütéseket az egyiptomi Abdel-Aziz ellen, utóbbi húsz perc alatt lezárta a párharcot.
Sokkal kiélezett volt Sebastian Loso találkozója, pedig az első két játszmát követően nem igazán számítottunk erre.
A sportterem kis lelátójára kikerült az a Székelyudvarhely feliratú piros-fehér-zöld zászló, amelyet egy nappal korábbannem engedtek be a női kézilabda Európa-bajnokság elődöntőjébe
Ezzel lepte meg őket a szurkoló, hogy átvonatozott a fővárosból.
2–0 után egyenlített a Linz honosított asztaliteniszezője, így a meccs az úgynevezett Super Tiebreak-ben dőlt el. Itt Loso megállíthatatlan volt, elhúzott 5–1-re, hogy aztán 6–3-nál zárja le a találkozót.
Az ISK-SZAK Tamás Szabolcs révén átvette a vezetést összesítésben, nem sok esélyt adott a mindössze 15 éves ellenfelének.
Loso megszerezte az első játszmát az egyiptomival szemben, innen viszont a hazaiak játékosa volt türelmesebb, jó pár szép labdamenetet játszottak, a végén egyenlített az SPG Linz.
György Szilárdnak kellett visszajönnie a mindent eldöntő párharcra, kétszettes hátrányból mindent egy lapra feltéve próbálta visszahozni a mérkőzést. 6-nál és 8-nál is kiegyenlített, de aztán zsinórban három pontot szerzett a kínai, így a meccset is a házigazdák nyerték.
Sok pihenője nem lesz a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK-nak, szombaton este a TTC Hobokennel csapnak össze, a belgák 3–0-s vereséget szenvedtek a spanyol Burgostól.
SPG Linz–Székelyudvarhelyi ISK-SZAK 3–2
Abdel-Aziz Youssef–György Szilárd 3–0,
Liu Zhenglong–Sebastian Loso 2–3,
Tobias Tischberger–Tamás Szabolcs 0–3,
Abdel-Aziz–Loso 3–1,
Zhenglong–György 3–0.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!