Hirdetés

A sportág krémje a székelyudvarhelyi teqballtornán

Györgydeák Apor hazai pályán ünnepelhet tornagyőzelmet
Fotó: Facebook/Góbék Teqball Team - Székelyudvarhely

Nagyszabású esemény házigazdája lesz hétvégén Székelyudvarhely, péntektől vasárnapig a Rákóczi Centerben világklasszisok részvételével zajlik az idei Challenger Teqball League sorozat negyedik versenye.

2024. november 08., 08:07

Az első alkalommal megrendezésre kerülő Székelyudvarhely Góbék Cup nevet viselő tornán a világ legjobb játékosai indulnak. Köztük az először hazai közönség előtt játszó, világ- és Európa-bajnok Györgydeák Apor, valamint a magyarországi és szerb klasszisok. Nyolc országból összesen 48 versenyző nevezett be a férfi egyes, férfi páros és vegyes páros kategóriákba.

Hirdetés

A megmérettetésen pénteken és szombaton 12 órától 20 óráig tartanak a selejtezők, az első napon a vegyes párosok és férfi párosok csoportmérkőzéseit és az egyenes kieséses szakasz párharcait, a másodikon kizárólag a férfi egyéni küzdelmeit rendezik az elődöntőkig.

Vasárnap 17.30-tól kezdődik a teqball gála, zenés-táncos előadásokkal, valamint fény- és hangtechnikával fűszerezve, majd 18 órától következik a három kategória döntője.

Az első két nap minden mérkőzésére ingyenes a belépés, a vasárnapi döntőkre a jegyek elővételben 29 lejért kaphatók még pénteken a Micro Trend üzletben és a Művelődési Házban, vasárnap a helyszínen 39 lejért lehet ezeket beszerezni. Minden találkozóról élő közvetítés lesz a Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ) Youtube-csatornáján.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

„Eléggé nagy szervezői csapat áll a rendelkezésünkre, sportolók és önkéntesek is segítik a munkát, valamint érkeznek vezetők a Nemzetközi Teqball Szövetségtől, akik azért felelnek, hogy minden rendben menjen.

Nagyon sok munkát tettünk bele és reméljük, hogy sikeres tornának adunk otthont. Igazi teqball ünnepre készülünk az első hazai nemzetközi versenyünkön”

– fogalmazott elöljáróban a Székely Sport megkeresésére Ilyés Szabolcs, a szervező Góbék Teqball Team csapatvezetője és edző-játékosa.

Kiemelte, nívós mezőny gyűlt össze Székelyudvarhelyen,

öt világ- és négy Európa-bajnok sportoló lép asztalhoz, így különösen a negyeddöntőktől világszínvonalú, nagyon éles mérkőzések várhatók minden kategóriában.

Minden jel arra mutat, hogy telt ház lesz, ez a torna mindenki számára egy óriási lehetőség, hiszen először láthatja élesben a világ legjobbait a székelyföldi közönség.

•  Fotó: Facebook/Góbék Teqball Team Galéria

Fotó: Facebook/Góbék Teqball Team

„A klub és a város szempontjából is ez egy mérföldkő, hiszen úgy gondolom, hogy az év sporteseménye lesz.

Ha minden jól sikerül és varázslatos eseményt szervezünk, akkor a jövőre nézve jóval nagyobb terveink vannak, hiszen ez egy kisebb kategóriájú verseny, ennél pedig nagyobb kaliberű tornának is szeretnénk otthont adni”

– vetítette előre Ilyés Szabolcs.

A házigazda Góbék Teqball Team népes csapattal, tizennégy játékossal képviselteti magát, négyen közülük a különböző kategóriákban a top tízben vannak a világranglistán, míg a fiatal versenyzők máshonnan érkező sportolókkal indulnak a páros számokban, mert így nagyobb esélyük van jobb eredményeket elérni.

Az elvárásokról Ilyés Szabolcs elmondta, vegyes párosban a Györgydeák Apor-Barabási Kinga duó részéről aranyéremre számítanak, ők az utóbbi nagy tornákat megnyerték, így első számú esélyesek.

•  Fotó: Facebook/Teqball Galéria

Fotó: Facebook/Teqball

Férfi egyéniben idén még veretlen a világelső Györgydeák Apor, a mezőny pedig már csak két tornán tudja elkapni, méghozzá a számára két legfontosabb viadalon, ezen a hazai rendezésű versenyen és a vietnámi világbajnokságon.

Remélik, hogy nem szakad meg ez a fantasztikus sorozat, ami rekordnak számít a sportágban, és hazai tornagyőzelemmel, valamint vb-címmel zárja a szezont.

Férfi párosban Ilyés Szabolcs társa a klub lengyel légiósa, Marek Pokwap lesz, akivel harmadik kiemeltek, így ők is odaérhetnek a dobogóra.

A Góbék versenyzői mellett Székelyföldet még több sportoló is képviseli a hétvégi tornán, Marosvásárhelyről érkezik a Kristály Hunor és Szilágyi Arnold alkotta kettős, valamint Székelykeresztúrról jelen lesznek a Kereszteq, Gyergyócsomafalváról a Csomafalvi Hiúz Sportegyesület játékosai, utóbbi két klub tagjai számára ez lesz az első nagy nemzetközi torna, amelyen világsztárok ellen játszanak.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Ez is érdekelheti

Szőcs László bronzérmet szerzett a világbajnokságon

Bronzérmet szerzett Szőcs László a Szarajevóban rendezett veterán cselgáncs-világbajnokságon. A Csíkszeredai Masters Judo csapat versenyzője az M6-os korosztály +100 kilogrammos súlycsoportjában állhatott fel a dobogóra.

Foci nélküli felhozatal – a szerdai sportműsor

Érződik, hogy világszerte válogatottszünet van a labdarúgásban. Tenisz, kerékpár és vízilabda a kínálatban.

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!